Nagyot ment az Amazon az első negyedévben

Megduplázta nyereségét az elektronikus kiskereskedelemmel foglalkozó Amazon az idei első negyedévben, és erős eredményeket jósolt a következő negyedévre is.

A seattle-i központú cég nettó árbevétele éves összehasonlításban 42,9 százalékkal, 51 milliárd 42 millió dollárra nőtt. A nettó nyereség 1 milliárd 629 millió dollárt tett ki, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbi 724 millió dollárnak. Az egy részvényre jutó hígított nyereség 3,27 dollárra nőtt, míg egy évvel korábban ez 1,48 dollárra rúgott.

Elemzők 49,8 milliárd dolláros forgalom mellett 1,26 dolláros részvényenkénti nyereségre számítottak.

A vállalat vezetése arra számít, hogy a második negyedév is erős lesz, így 51-54 milliárd dolláros bevétel mellett 1,1-1,9 milliárd dollár lehet a működési eredménye. A tavalyi második negyedévben az Amazon nettó árbevétele 38 milliárd dollár volt, működési eredménye pedig 628 millió dollárt tett ki.

A New York-i tőzsde zárása után csütörtökön közzétett gyorsjelentést díjazták a befektetők, azonnal 7 százalékos pluszba ugrott az árfolyam az elektronikus kereskedésben. Pénteken a nyitás előtt 9,09 százalékos nyereségben, 1656 dolláron jegyezték. A csütörtöki záróár 66,94 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbihoz képest.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »