Mesterséges meteorzáporral készülnek a japánok az olimpiára

A Hirosimáról ismert Csúgoku régió felett hozza létre az első szórakoztatásra szánt mesterséges csillaghullást az ALE (Astro Live Experiences, Élő csillagélmény) – számolt be a Newsweek. A céldátum a hordozórakéta kilövésének függvényében 2018 végére vagy 2019 elejére fog esni, így az első tesztüzemben már akár egy év múlva gyönyörködhet az emberiség.

Az eredeti tervek szerint az első szatelliteknek már az idei év végén az űrben kellett volna lenniük, de az ALE reményei szerint a 2020-as tokiói olimpiának a nyitórendezvényére már bejáratott rendszerrel tudnak készülni.

Amennyiben Föld körüli pályára áll a körülbelül 60 centi átmérőjű műhold, a tűzijátékokhoz hasonló elven fog működni. A szerkezet 300 mérföld, azaz 480 kilométer magasan áfonya méretű fémgolyókat szór majd ki magából, a különféle összetételű bogyók pedig különböző színeken fognak izzani: a réz zölden, a nátrium sárgán, a kálium pedig lilán, de a cég speciális ötvözeteket is tesztelt. Csak hogy képet kapjunk a projekt dekadenciájáról: minden egyes golyócska mintegy 8000 dollárba kerül, ami több mint 2 millió forintnak felel meg.

„A szórakoztatás új szintje” – olvasható a vállalat honlapján, ám a tudósvilág egy része nincs tőle elragadtatva. Véleményük szerint ezzel megszaporodhatnak a könnyelmű rakétafellövések, melyek űrszemét keletkezését eredményezik, tovább veszélyeztetve ezzel a Nemzetközi Űrállomást.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Newsweek

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »