A Volkswagen is Kínában gyárt elektromos autókat

A Volkswagen csoport 10 milliárd eurót költ elektromos és hibrid autók kifejlesztésére és gyártására Kínában 2025-ig. Jochem Heizmann, a csoport Kínáért felelős vezetője csütörtökön azt mondta, hogy a VW negyven modell gyártását tervezi Kínában.

Az elektromos és hibrid autók gyártását Kínában a jövő év első felében kezdi el a Volkswagen új helyi partnerével, az Anhui Jianghuai Automobile Groppal (JAC Motors).

A Volkswagen csoport jelenleg közel tíz elektromos és hibrid autót (new energy vehicles, NEV) értékesít Kínában, de mindegyike importból származik.

Heinzmann azt mondta csütörtökön, hogy a VW csoport 2020-ra évi 400 ezer, 2025-re pedig már évi 1,5 millió NEV autót ad el az ázsiai országban. Az illetékes hozzátette, hogy egyes, teljesen elektromos modellek 400-600 kilométert tesznek majd meg egyetlen töltéssel.

A Financial Times jelentése szerint a kínai kormány azt tervezi, hogy 2040-től teljesen megtiltja a belső égésű motorral működő autók gyártását és eladását. A gyártók egyelőre berzenkednek, szerintük ugyanis túl korai ez az időpont ahhoz, hogy megtörténjen a teljes átállás és kielégítsék a keresletet. Tovább

Kína jelenleg a világ legnagyobb autópiaca, csak októberben 2,7 millió új autót értékesítettek az ázsiai országban, az idei első tíz hónapban pedig 22,9 milliót adtak el.

Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »