Újabb ügyben indult eljárás Liviu Dragnea ellen

Újabb ügyben idézte be gyanúsítottként Liviu Dragneát, a  Bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A PSD elnöke alig fél órát tartózkodott a vádhatóság épületében, amíg közölték vele, hogy egy 2001-ben alakult bűnszövetkezet megszervezésével, hivatali visszaéléssel, és uniós támogatások eltérítésével gyanúsítják. Ez idő alatt a PSD támogatóinak egy kisebb csoportja – élükön Paul Stanescu miniszterelnök-helyettessel – tüntetett a DNA ellen a székház előtt.

Az ügyészség közleménye szerint a több mint másfél évtizeddel korábbi eseményekkel foglalkozó nyomozás tavaly kezdődött, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által jelzett, uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos törvénytelenségek felderítése érdekében. A DNA arra a következtetésre jutott, hogy 2001-ben Dragnea Teleorman megye önkormányzati elnökeként, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő nyolc bűntársával együtt, bűnszövetkezetet hozott létre, amely magántulajdonba játszotta át a TelDrum önkormányzati közútépítő és karbantartó vállalatot, majd az annak törvénytelenül juttatott közpénzek egy részét elsikkasztotta, vagy pártja finanszírozására fordította.

A DNA – szokatlanul részletes, egy vádirat terjedelmét közelítő – közleménye szerint a bűnszövetkezet azóta is működik, az állami megrendeléseket és támogatásokat futószalagon elnyerő TelDrumot pedig valójában Dragnea irányítja bizalmi emberein keresztül. A PSD elnöke korábban következetesen cáfolta, hogy a – különböző korrupciógyanús ügyletekben felmerült – TelDrumban tulajdonrésze lenne.

A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikust korábban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a 2012-es népszavazással kapcsolatos korrupciós perben, egy másik ügyben pedig azzal vádolták, hogy okirathamisításra bujtogatta munkatársait.

A tavalyi választások nyomán Bukarestben kormányra került szociálliberális koalíció vezetői szerint a DNA ma politikai rendőrségként működik Romániában, és hamis feljelentésekre alapozva sorra távolítja el a közéletből azokat a választói felhatalmazással rendelkező politikusokat, akik szembeszegülnek a Romániát a háttérből irányító „mélyállam” akaratával.

Dragnea harmadik korrupciós ügyében sem akadályozhatja meg a képviselőház a bűnvádi eljárás lefolytatását, a DNA által megfogalmazott gyanú ugyanis nem a politikus törvényhozói mandátumával, hanem korábbi tisztségével kapcsolatos. A DNA nem közölte, hogy bármilyen kényszerintézkedést foganatosított vagy kért volna a bíróságtól a PSD elnöke ellen.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »