A katalán népszavazásnál is bekavart a Russia Today

Az internetes közösségi oldalakon elhelyezett manipulatív célú hírekkel avatkoztak be a Katalónia függetlenségi törekvése körül kialakult válságba, a hatóságok szerint a témában megjelent sok üzenet Oroszország területéről érkezett – közölte pénteken spanyol védelmi miniszter.

María Dolores de Cospedal ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre nem világos az orosz vezetés érintettsége az ügyben. A miniszter nem hozott fel konkrét példát az általa említett manipulatív hírekre. A politikus újságírók kérdéseire reagált, amelyek Oroszország beavatkozását firtatták európai államok belügyeibe, különösen pedig a katalán válságba.

Alfonso Dastis külügyminiszter a nap folyamán szintén jelezte, hogy bizonyítékaik vannak orosz hálózatok és hackerek tevékenységére. Egy spanyol rádióadónak elmondta: ezek a ténykedések nem kifejezetten Spanyolország ellen irányulnak, hanem az Európai Unió egésze stabilitásának megingatását célozzák. A spanyol kormány szóvivője bejelentette, hogy az ilyen jellegű manipulációkról az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán is szót ejtenek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A spanyol hatóságok emellett azzal vádolják a Kreml által támogatott Russia Today (RT) televíziót és a Sputnik rádióadót, hogy destabilizáló szerepet játszott a katalóniai történésekben, s a szakadárpártiak malmára hajtották a vizet. Az október 1-jén a katalán függetlenségről rendezett – Madrid által illegálisnak tartott – népszavazáson pedig a hatóságok állítása szerint hamis híreket és hamisított képeket terjesztettek ezek a sajtóorgánumok az internetes felületeiken.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »