Már jövőre repülhetünk növényi olajjal és állati zsírral meghajtott gépen

Bár a hosszabb repülőutak elektromos járművekkel való megtétele még igen távoli, a megújuló forrásból – növényi olajból és állati zsírból – készült üzemanyag áthidaló megoldást jelenthet a klímaváltozás elleni harcban és a szennyezett levegő megtisztításában.

Európa-szerte hamarosan zöld üzemanyagot fognak tankolni a repülők – írja cikkében az Independent. Jövő évtől a genfi reptéren a hagyományos kerozinhoz keverve adagolják majd a megújuló üzemanyagot, azonban mindebből a légikikötőn áthaladó utasok milliói semmit sem fognak észrevenni.

„A gépek ugyanolyan gördülékenyen fognak működni, sőt, a motorteljesítmény kis mértékben javulni is fog” – mondta el Matti Lievonen, a finn Neste főnöke, amely a terméket előállítja.

Abban bízik, hogy a megállapodás követendő példaként szolgál majd világszerte; jelenleg is tárgyalásokat folytatnak további tíz nemzetközi reptérrel, többek közt Európa két legforgalmasabbjával, a londoni Heathtrow-val és az amszterdami Schiphollal.

Komoly lehetőség a térnyerésre

Genf kezdésnek egy százalékban akar megújuló üzemanyagot használni a jövő év végétől. Lievonen viszont reméli, hogy ez az arány hamarosan növekedni fog. A terjeszkedésre kétségkívül adott a lehetőség: 2011-ben a Lufthansa több mint 1000 járatán tesztelték, 50-50 százalékos arányban keverve a kerozinnal. „Elképesztően jól működött” – mondta Lievonen. „A motorteljesítmény javult. Komoly sikereket értünk el a repülés terén, és ez egy új, izgalmas fejlődési lehetőséget jelent számunkra.”

A fenntartható forrásból származó üzemanyagok egyelőre apró cseppek a tengerben a repülőiparban, de jelentőségük egyre nő. 2014-ben a Boeing sikeresen tesztelte a finn terméket az új 787-es Dreamlinerjén. Tavaly a United Airlines megállapodott az amerikai AltAirrel 15 millió gallon bioüzemanyag vásárlásáról, miközben a British Airways aláírt egy megegyezést a Velocysszel olyan üzemanyag beszerzéséről, amelyet a brit háztartások által termelt 15 millió tonna hulladék egy részének újrahasznosításából nyernek.

A konkurencia ellenére a finn cég biztos abban, hogy a világ vezető megújuló dízel előállítója marad. „Fejlett technológiával dolgozunk, és mi vagyunk az egyetlen cég, amelyik képes ezt az ipar igényeinek megfelelően előállítani” – állítja Lievonen.

Bármely dízelmotorban alkalmazható

A termék több formában is készül, amelyek bármilyen hagyományos dízelmotornál használhatóak, így valóban hozzájárulhat a légszennyezés visszaszorításához, ami világszerte számos várost fojtogat és több millió ember halálát okozza.

A dízelautók nemrég komoly támadások kereszttüzébe kerültek, és sokan okolják ezeket a járműveket a városokban kialakult egészségtelen levegő miatt, főleg miután kiderült, hogy a gyártók meghamisították a kibocsátásra vonatkozó valós adatokat.

London polgármestere, Sadiq Khan, külön díjat vetett ki az idősebb, szennyezőbb autókra, míg számos ország elkötelezett amellett, hogy leszámoljon a belső égésű motorokkal.

Évtizedekig velünk lesznek még a „gonosz” dízelek

A bejelentések ellenére azonban a megvalósítás még várat magára, hiszen ez a folyamat további hosszú évtizedeket vesz igénybe, így azok, akik ezt vállalták, aligha lesznek számonkérhetőek ígéretükért. Bár Khan szabályozása azonnali hatállyal bevezetésre került, a szakértők szerint körülbelül csak 6500 járművet érint, így valószínűleg kis mértékben lesz hatással a légminőségre, és az üvegházhatást okozó gázok kibocsájtásának csökkentésére.

Ezzel szemben Lievonen biztos abban, hogy az ő dízel üzemanyaguknak jelentős része lehet mindezek visszaszorításában.

Sokkal kevesebb a károsanyag

A finn cég terméke jóval kevesebb káros szennyezőanyagot produkál, mint a fosszilis alapú dízel; konkrétan 40 százalékkal kevesebb finom port és 10 százalékkal kevesebb NOx-et. A legtisztább formájában használva pedig 90 százalékkal kevesebb a szénkibocsátás.

A megújuló dízel alapvetően különbözik a biodízelként ismert, használt zsiradékból és növényi olajból készült anyagtól. Az utóbbi ilyen-olyan formában jelen van amióta Rudolf Diesel a mogyoróból készült változatát tesztelte az általa feltalált motoron az 1900-as párizsi világkiállításon. Hátránya, hogy csak egy bizonyos mértékig lehet keverni a normál üzemanyaggal, anélkül, hogy a motor és az infrastruktúra módosítása szükségessé válna. Ezzel szemben a megújuló dízel bármilyen megkötés nélkül helyettesítheti az elődjét, ami azt jelenti, hogy nagy mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a meglévő járműveinket átalakítás nélkül környezetbaráttá tegyük.

Állati anyagokat is képesek alkalmazni

A kutatásra és fejlesztésre fordított jelentős befektetésnek köszönhetően a Neste hulladék zsírt is képes felhasználni, ami néhány éve még elképzelhetetlen volt, ráadásul képesek ezt nagy mennyiségben megvalósítani. A cégnek jól kiépített nemzetközi hálózata van, amely tonnaszám gyűjti be a 10 különböző forrásból származó, szortírozott hulladékot.

A legfontosabb a sertés, a marha és a baromfi zsír, amelyeket vágóhidakról szereznek be. A halzsír dél-kelet-ázsiai farmokról érkezik a feldolgozótelepükre. A növényi olaj melléktermékeit az ipari élelmiszergyártásból, a használt sütőolajat az éttermektől gyűjtik be, hogy mindezt tiszta üzemanyaggá finomítsák.

Hozzájárulhat az erdőírtásokhoz

A folyamatot ugyanakkor néhányan kritizálják is, mert a növényi olajmaradék egy része a pálmaolaj előállítás mellékterméke. A Neste azt állítja, hogy ők csupán felhasználnak egy olyan hulladékot, amely enélkül is keletkezne. A környezetvédelmi csoportok viszont azt állítják, hogy a melléktermék felvásárlásával közvetlenül támogatják a pálmaolaj előállítást, amely nagymértékű erdőirtásokért felelős.

Peter Behrle bioüzemanyag szakértő, és az amerikai hulladékfeldolgozó cég, a Lantern Environmental alapítója, úgy látja, az emberek különbözőképpen definiálják a hulladék fogalmát. Az állati zsírokat fel lehet más célra is használni, mivel például a szappanfőzéshez is szükséges alapanyag.

Nem is az autók jelentik az igazán nagy problémát

Bár a finnek innovációja segíthet a levegő megtisztításában, azonban a személyautók tankjának feltöltése nem a legcélravezetőbb felhasználása ennek a terméknek. Londoni szabályozás ide vagy oda, Lievonen azt jósolja, hogy a közeljövőben elektromos autók váltják a mostaniakat a belvárosi közlekedésben.

A dízelbotrány is jelentősen visszavetette a vásárlást: Nagy Britanniában az ilyen motorral felszerelt autók eladása ötödével csökkent szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel párhuzamosan az elektromos gépkocsik értékesítése, ami ugyan összehasonlításban még mindig csak egy kis szeletet tesz ki, egyre növekszik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Azonban a nagyobb járművek, mint a teherautók és a buszok, valamint a hajózás és a repülés, jóval jelentősebb mértékben járulnak hozzá mind a dízelfogyasztáshoz, mind a széndioxid-kibocsátáshoz világszerte, mint a személyautók.

Londonban például az autók 11 százalékban felelősek a nitrogén-oxidok kibocsátásért, míg a vasúti közlekedés és a teherautók az egész mennyiség negyedéért. Forgalmasabb helyeken a buszok sokkal inkább okolhatóak a rossz minőségű levegőért, mint az autók.

Egyre több nagyváros áll be a sorba

A Neste már számos városvezetéssel megállapodott, többek közt San Franciscóval, San Diegóval, és Helsinkivel, hogy a teljes buszflottájuk az ő terméküket használja. Összehasonlításként, a Transport for London biodízel fogyasztása 20 százalékos, és a fővárosi buszok harmadánál adagolják csupán az üzemanyaghoz.

A kamionok esetében, amelyek nagy távolságokat tesznek meg határokon átívelő útjuk során, nagy valószínűséggel még hosszabb időbe telik, mint a személyautóknál, mire átállnak az elektromos meghajtásra, jegyezte meg Lievonen, bár pontos dátumot nem mondana. Jellemzően ezek a járművek inkább dízelmeghajtásúak, mint benzinesek, mivel az előbbit tartósabbnak gondolják, és akár ezer kilométert is képesek megtenni egy tankolással.

Olyan akkumulátorok, amelyek megrakodott teherautókat hasonló távokon képesek lennének mozgatni, egyelőre nem léteznek, és a jelenlegi rapid technológiai fejlődés ellenére is valószínűtlen, hogy a közeljövőben felváltsák a dízelmotort.

A Tesla a teherautóknál is mutatná az irányt

Elon Musk, a Tesla vezetője bejelentette, hogy cége október végén bemutat egy új, ígéretes elektromos teherautót, azt azonban nem lehet tudni, hogy belátható időn belül működőképes alternatívája lehet-e a dízeleknek. A Reuters beszámolója alapján a Tesla új járműve mindössze 200-300 mérföldet lesz képes megtenni egy feltöltéssel.

Az akkumulátoros repülők is még csak a láthatáron

Az elektromos légiközlekedés szintén várat még magára. Az easyJet nemrég jelentette be, hogy egy évtizeden belül kis elektromos utasszállítók indítását tervezi, a 335 mérföldet meg nem haladó távokon; azonban mindez egy olyan elképzelésen alapszik, amelyet a Wright Electric fejlesztett ki, és szükséges hozzá egy olyan akkumulátor, amelynek tökéletesítése még jelenleg is tart. És itt csupán egy London-Edinburgh távolság legyőzéséről van szó.

Míg Musk és az easyJet bejelentései spekulatív feltételezéseken alapszanak, Lievonen megoldása már bebizonyította, hogy működik.

„Az igény a zöld energiára a fosszilis alapú helyett növekszik. A gondot az okozza, hogy az ehhez szükséges alapanyagból viszont nem lesz több. Még ha olyan utat is járnánk, mint a Neste, a megújuló üzemanyag forrásai korlátozottak” – figyelmeztetett Behrle.

Nem fognak több csirkét megölni

„Nyilvánvalóan senki se fog több sertést és csirkét leölni azért, hogy több dízelt állíthasson elő, ezért, ha egy cég növeli a felhasználását, akkor másoktól veszi azt el” – tette hozzá. „Lehet róla vitatkozni, hogy a biodízel-e a legjobb felhasználása az állati zsiradéknak, de ha én szappant gyártok, akkor sem fogom abbahagyni a vásárlását.”

Mindezek ellenére a finn cég folytatja a terjeszkedést. 2015-ben a világ legnagyobb hulladékból készült üzemanyag-gyártójává vált, és jelenleg 2,6 millió tonna (3,2 milliárd liter) előállítására van kapacitásuk. Elmondásuk szerint 2020-ra 3 millió tonnára, 2022-re pedig 4 millió tonnára szeretnék növelni a termelést – ez akkora mennyiség, amely több millió autó éves fogyasztását fedezné.

Behrle meglátása szerint a terjeszkedés kulcsa, különösen az Egyesült Királyság esetében, a használt sütőolaj felvásárlásában rejlik. A brit Argent sikeresen használja ezt a hulladékot üzemanyagkészítésre, ami máskülönben a csatornarendszerbe kerülne, és ott felhalomozódva dugulásokat okozna.

A Google is a partnerek között

Lievonen tisztában van azzal a ténnyel, hogy véges az a hulladékmennyiség, amit a Neste finomítani tud. Ugyanakkor cége arra fókuszál, hogy folyamatosan fejlessze technológiáját, és keresi a partneri kapcsolatokat a legkörnyezettudatosabb vállalatokkal és városokkal. Jelenleg ők üzemeltetik a buszokat a Google központjában, Santa Carlában, és ők tankolják fel a UPS-t is szerte az Egyesült Államokban.

Az a felvetés, hogy egyszer kifogynak a nyersanyagokból, mert túl nagy a termékre való kereslet, nem mondható tipikus problémának egy újrahasznosítással foglalkozó cég esetében, de Lievonen kétségkívül nem szívesen szembesülne ezzel – zárul az írás.

Forrás: The Independent

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »