Kína már most megmutatja, milyen lesz az élelmiszerláncok jövője

Az Amazont megelőzve terjeszkednek a kínai e-kereskedelmi cégek az élelmiszerpiacon  – a szakértők szerint a fizikai boltok nem fognak eltűnni, de egyre inkább csak a vásárlási élmény teljességét szolgálják.

Az Amazon lépése, hogy lenyelje „Amerika legegészségesebb élelmiszerboltját”, a Whole Foods láncot 13,7 milliárd dollárért, komoly érdeklődést váltott ki az USA-ban – olvasható a CNN honlapján. A netes óriás emellett belekóstolt a pénztáros nélküli kiskereskedelembe is, ugyanakkor szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy Kína jóval előrébb jár ezen területeken.

Az Alibaba, az ázsiai ország legnagyobb e-kereskedelmi vállalkozása már létrehozta az élelmiszerboltot, melynek online és fizikai jelenléte is van – írják. A tech óriás már két éve létesíti az ilyen típusú üzleteket, „mert senki nem figyelt és ki akartuk próbálni” – fogalmazott a cég alelnöke a közelmúltban egy hongkongi konferencián.

Megmaradnak a valódi boltok

A Hema néven futó lánc szeretne minél nagyobbat harapni Kína rohamosan növekvő online élelmiszer-piacából. Az IGD szerint 2020-ra 180 milliárd dollárosra fog duzzadni az ázsiai országban az online bevásárlás piaca. A kutatócég szakértője kiemelte, hogy az Alibaba és az Amazon példáján is látszik, hogy a fizikai boltok nem fognak eltűnni, különösen igaz ez a friss áruk esetében.

Főznek is helyettünk

A Hema ügyfelei egy applikáció segítségével intézhetik a bevásárlást, ami a cégóriás digitális fizetős platformjához, az Alipayhez van kapcsolva. A felhasználók friss zöldségeket rendelhetnek, vagy megbízhatják a cég szakácsait, hogy főzzék is meg a finomságokat. Emellett a vásárlók személyesen is felkereshetik a boltokat, ahol megtekinthetik az árukat. Természetesen már itt sem kell a kasszánál való sorban állással bajlódni, hiszen minden automatikus – hívják fel a figyelmet. Utóbbi esetben is választhatják azt az opciót a vásárlók, hogy az árut elkészítik számukra, amit helyben elfogyaszthatnak vagy haza is vihetnek.

Boltok a vásárlási élmény teljességéért

„Amit meg kell tanulnia az Amazonnak a Whole Food akvizíciójával, az az, hogy a boltokat a vásárlási élmény teljességéért tartjuk fent” – mondta el az IGD szakértője. Kína második legnagyobb e-kereskedelmi cége, a JD.com ezt már mesterfokon űzi – írja a CNN.

„A könyvekkel ellentétben a friss almákat nem lehet ezrével raktárokban tartani országszerte, arra várva, hogy a kereslet felélénküljön” – mondta a JD.com alelnöke. Josh Garner felhívta rá a figyelmet: azáltal, hogy van egy helyi boltokból álló láncolatunk, létező helyi igényekkel, a modellt azonnal kiszámíthatóvá tehetjük.

Különféle stratégiai megállapodásoknak köszönhetően a JD.com – amely Kínában az Alibaba legnagyobb vetélytársa – 350 fizikai üzlettel rendelkezik, melyek a vásárlási élményt kiteljesítő központokként működnek.

A cég tavaly vette át a Walmart kínai e-kereskedelmi site-ját, a Yihaodian-t, a Walmart pedig 5%-os részesedést szerzett a JD.com-ban. A megállapodás részeként a Yihaodian – azaz az Amazon – kínálatának egy része bekerült a JD.com kínálatába is, az amerikai kiskereskedelmi óriás 400 kínai boltja közül pedig 130-at a kínai tech cég immár raktárként alkalmaz.

A vállalkozás ezeknek köszönhetően fél órán belül tudja teljesíteni az élelmiszer megrendeléseket – ilyen sebességet ígér a Hema is, mely jelenleg 20 „élményközponttal” rendelkezik, főként a nagyvárosokban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNN

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »