Világelső lett Kína a megújuló energia termelésében

Kína a megújuló forrásokból előállított energia termelésében 2016-ban megelőzte az Egyesült Államokat a BP olajtársaság hétfőn kiadott legfrissebb Statistical Review of World Energy tanulmánya szerint.

A megújuló forrásokból termelt energia mennyisége tavaly a valaha feljegyzett legnagyobb mértékben, 14,1 százalékkal emelkedett. A megújuló forrásokból előállított energia ugyan még csak négy százalékát teszi ki az elsődleges forrásokból előállított összes energiának, a teljes növekedésnek azonban egyharmadát adta.

A megújuló forrásokból előállított energia globális növekedésének 40 százalékát Kína produkálta, azaz egymaga többet, mint az OECD tagországok együttesen. Kína ezzel a növekedéssel tavaly meg is előzte az Egyesült Államokat, így a világ legnagyobb energiatermelőjévé vált a megújuló források tekintetében – mondta Spencer Dale, a BP vezető közgazdásza.

Kínában növekedett a legnagyobb mértékben a vízenergia- és az atomenergia-termelés is. A globális vízenergia-termelés 2016-ban 2,8 százalékkal emelkedett, ennek 40 százalékát Kína adta. A globális atomenergia-termelés 1,3 százalékkal nőtt tavaly, ami 9,3 millió tonna olaj energiaértékének a kiváltásával egyenlő, és ez szinte teljes egészében Kína hozzájárulásának volt köszönhető.

A globális szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt három évben alig változott, 2016-ban 0,1 százalékkal növekedett. Kínában viszont tavaly 0,7 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás.

“Kína szén-dioxid-kibocsátása az elmúlt két évben már csökkent, azt követően, hogy a megelőző tíz évben viszont 75 százalékkal növekedett” – mutatott rá Spencer Dale, hangsúlyozva, hogy a már beindult csökkenés jórészt a javulás tartósságát garantáló strukturális változásoknak tulajdonítható.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Xinhua

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás