A BMW Elon Muskkal ijesztgeti dolgozóit

A BMW az elektromos autózás területén négy éve még úttörőnek számított az i3-as, majd az i8-as modelljeivel, a lendület azonban megtört, így most 14 ezer mérnök, marketinges és menedzser gondolkodásmódját próbálják felfrissíteni.

Január óta a BMW nagyszabású munkavállalói tréningeket szervez, ahol mérnököknek, marketingeseknek és gyármenedzsereknek mutatják be a legújabb mobilitáshoz kapcsolódó kütyüket, applikációkat, szenzorokat, akkumulátorokat és nem utolsósorban a konkurenciát. Az előadások néhány képsorral kezdődnek: egy új Mercedes szedán, egy Jaguar SUV, egy Porsche és végül Elon Musk arca.

A Tesla alapítója éppen idén ősszel tervezi az első Model3 típusok leszállítását, azét a típusét, amely immár közvetlen konkurenciát támaszthat a BMW eladásainak ma is komoly hányadát kitevő 3-as sorozatnak.

“Egy elektromos támadás közepén vagyunk. Ezt nagyon komolyan kell vennünk” – jegyzi meg az előadó.

BMW i8

BMW i8

Január óta már 14 ezer dolgozó – a teljes létszám mintegy tíz százaléka – vett részt ilyen tréningen, melynek célja, hogy kissé felrázza a cég működését, mert annak ellenére, hogy a BMW 2016-ban ismét rekord profitot ért el és jól alakultak az eladások, néhány jele már látszik annak, hogy az innováció területén a gyártó kissé lemaradt.

  • 12 év után először a fő konkurens Mercedes több autót adott el, mint a BMW
  • Két elektromos autózással foglalkozó vezető otthagyta a céget egy kínai startup miatt
  • Annyira konzervatívvá vált az új modellek tervezése, hogy több vezető designer átpártolt a konkurenciához

Jó példa, hogy az 5-ös és 7-es sorozatokon alig fedezhető fel a modellfrissítés, míg a konkurens Mercedes E-osztály egy bátor formatervvel jelentkezett és szárnyalnak az eladásai, a Mercedes éppen ma emelte meg eredményvárakozását. Hozzátéve, hogy a piac egy másik szempont, az elektromos mobilitás terjedése miatt eleve olyan mértékben változik, ami akár pár évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt, a BMW-nek valóban tennie kell valamit.

“A BMW lemaradóban van az elektromos autózás terén”  – mondja Ingo Speich, az Union Investment alapkezelője, ami a BMW részvényeinek közel egy százalékát birtokolja.

A BMW jelenlegi tervei között az évtized végéig mindössze két új, akkumulátoros üzemelésű modell bemutatása szerepel és az első önvezető autójukat sem tervezik kihozni 2021 előtt, miközben a Tesla – tegyük hozzá, hogy éles tesztüzemmódban – már jó ideje elérhetővé tette az Autopilot funkciót, a Mercedes pedig idén ősszel mutatja be az S-osztály azon változatát, ami autópályán akár 190 km/h sebességig képes lesz az önálló navigálásra és a kisebb vidéki utakon is elboldogul majd.

A fenti szempontokat figyelembe véve valóban nem lehet véletlen, hogy a vezérigazgató, Harald Krüger mozgósította csapatait és megpróbál megfelelni az új kihívásoknak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Blooomberg / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »