Ukrajna az oroszokat vádolja az e heti hackertámadás elkövetésével

Az orosz biztonsági szolgálatok állnak az egyes szakemberek által Petyának nevezett internetes zsarolóvírus mögött, amely a héten okozott kárt, először Ukrajnában, majd szerte a világon – állította szombaton az SZBU ukrán biztonsági szolgálat.

A hackerek ugyanazok voltak, mint akik tavaly decemberben megtámadták az ukrán energiahálózatot, a támadás célja pedig fontos adatok megsemmisítése és pánikkeltés volt. – tette hozzá az SZBU.

Ukrán politikusok már rögtön a keddi támadás után Oroszországot vádolták, a Kreml szóvivője viszont alaptalan, általános vádaskodásnak nevezte a gyanúsítást. A kiberbiztonsági cégek mindeddig nem tudták megállapítani, hogy ki követte el a támadást, de több cég már ajánlott megoldást a vírus ellen.

„A megismerhető adatok alapján – amelyek közül többet a nemzetközi kiberbiztonsági cégekkel való együttműködés keretében kaptunk meg – alapos okunk van azt gondolni, hogy ugyanaz a hackercsoport áll a támadás mögött, mint amelyik 2016 decemberében a Telebot és a Blackenergy nevű trójai programokkal megtámadta az ukrán pénzügyi rendszert, valamint több közlekedési és energiaipari létesítményt. Ez az orosz különleges szolgálatok szerepét bizonyítja” – olvasható az SZBU közleményében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Itt az újabb világméretű kibertámadás?

Agresszornak minősítheti Ukrajna Oroszországot

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »