A Google is beszáll a terrorizmus elleni harcba

A Facebook után a Google is felveszi a harcot a világhálón a szélsőséges, vagy a terrorizmushoz köthető tartalmak ellen, ezek minél gyorsabb eltávolítását ígérve.

Nem hivatalos bejelentéssel, hanem a vállalat honlapján közzétett blogbejegyzéssel tudatta hétfőn az internetes óriáscég, hogy videóplatformján fellép a „szélsőséges, vagy terrorizmushoz kapcsolódó tartalmak” ellen.

„Másokhoz hasonlóan mi is évek óta azon dolgozunk, hogy azonosítsuk és eltüntessük oldalainkról a szabályzatunkban foglaltakkal ellentétes tartalmakat. Valójában – bármilyen kínos legyen is ezt elismerni – még többet kell tennünk” – fogalmazott a honlapon név nélkül, tehát a cég állásfoglalásaként közzétett bejegyzés. A Google egyben leszögezte: „összetett feladat ez, hiszen például ha a BBC videót tesz közzé egy terrorista merényletről, akkor ennek hírértéke lehet, de minősíthető az erőszak dicséreteként is, attól függően, hogy ki tette fel a videót”.

A Google mindenesetre ígéretet tett arra: erősíti a mesterséges intelligencia alkalmazását, hogy „a számítógépek segítségével a lehető leggyorsabban azonosíthassuk és eltávolíthassuk a szélsőséges tartalmakat”. A kaliforniai székhelyű vállalat egyúttal arra is ígéretet tett, hogy jelentős mértékben növeli szakembereinek létszámát, hogy segítségükkel gyorsabban megszűrhesse a tartalmakat.

„A gépek ugyan segítenek nekünk, de az emberi tapasztalat nélkülözhetetlen annak megállapításakor, hogy egy videó propagandaanyag-e, vagy hírértéke van” – fogalmazott bejegyzésében a Google. A cég nem-kormányzati szervezetekkel és a fanatizmus és gyűlölet ellen küzdő szervezetekkel is az eddigieknél intenzívebben kíván együttműködni a radikalizálásra és fanatikusok toborzására alkalmas tartalmak kiszűrésére, továbbá reklám-videókkal próbálja semlegesíteni az eddig nyilvánosságra került tartalmakat.

A Google egyébként már májusban jelezte, hogy megerősíti ellenőrzési rendszerét. Azt követően kényszerült erre, hogy a nagy hirdetők bojkottot szerveztek ellene antiszemita, gyűlöletkeltő és terrorizmust dicsérő tartalmak megjelenítése miatt. Bővebben

Kapcsolódó cikkünk: A YouTube megpróbál ügyesen lavírozni a hirdetők és a videósok között

A Facebook a múlt héten jelentette be, hogy minden „terrorista, vagy terrorizmust dicsérő bejegyzést” eltávolít. „Azt szeretnénk, hogy a Facebook olyan környezet legyen, amely ellenséges a terroristákkal” – fogalmazott, szintén a honlapján közzétett bejegyzésben, a közösségi oldal.

A nagy internetes tartalomszolgáltatókat egyre nagyobb nyomás éri és egyre több kormány részéről, hogy hatékonyabban lépjenek fel az ilyen jellegű tartalmak ellen. A legutóbb a G7-es országcsoport május végén tartott csúcsértekezletén került szóba az internetes cégek ellenőrző tevékenységének fontossága.

Korábban írtuk: Bekeményít a Facebook a kiberbiztonság terén

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »