Elfordultak Trump vejétől az amerikai nagybankok

Jared Kushner családi ingatlanbefektető cége egy 250 millió dolláros kölcsön után kutat, hogy ki tudja fizetni kínai befektetőit, akik egy New Jersey-ben épülő felhőkarcoló építésébe szálltak be az EB-5 vízumprogramon keresztül. A nagy amerikai bankok azonban bizalmatlanok a céggel szemben, részben a Fehér Házhoz való szoros kötődése miatt, részben pedig azért, mert a vízumprogramot használták a befektetők meggyőzésére.

A hatalmas méretű hitelből 50 millió dollárt megtartana a Kushner vállalat, a többit pedig a befektetők kifizetésére és az épületen lévő jelzálog törlesztésére fordítana a cég. Az összesen 194 millió dolláros fejlesztés mintegy negyedét finanszírozták az EB-5 programon keresztül, melynek lényege, hogy gazdag külföldieknek biztosít zöldkártyát cserében azért, hogy amerikai projektekbe fektetik pénzüket.

Az EB-5 program keretében egy külföldi állampolgárnak legalább 500.000 dollárt kell befektetnie olyan projektekbe, mely egy hátrányban lévő területet fejleszt vagy csökkenti ott a munkanélküliséget, a befektető pedig ezért állandó tartózkodási engedélyt kap.

A washingtoni törvényhozók évek óta próbálnak változtatni az EB-5 programon, szigorúbb felügyeletet szeretnének, amivel kiszűrhetők a csalások, és jobb hozzáférést biztosítanának a gazdaságilag elmaradottabb régiókhoz. Chuck Grassley Iowa republikánus szenátora kétpárti javaslatot mutatott be a program befejezésére, de múlt hónapban Donald Trump szeptemberig megújította a programot.

A nagyobb amerikai bankok azonban óvatosan állnak hozzá az ügyhöz, tekintve, hogy az szorosan kapcsolódik az elnök vejéhez és tanácsadójához, Jared Kushnerhez és a vitatott vízumprogramhoz.

A Kushner családot sok kritika érte a programmal való összefonódása miatt. Múlt héten három demokrata képviselő küldött egy levelet a Kushner vállalatnak, amiben azt kérik, osszanak meg információt azzal kapcsolatban, hogyan használták az EB-5 programot. A levélben aggodalmukat fejezik ki, hogy a cégnek a programban való részvétele, és ezen belül a kínai befektetők aktivitásának növekedése konfliktusba kerülhet Jared Kushner fehér házi tanácsadói tevékenységével.

Az aggodalom pedig nem alaptalan, a múlt hónapban a Kushner vállalat kénytelen volt kivonulni egy EB-5-ös prezentációról, mert Jared Kushner testvére érvként használta a befektetők meggyőzésére a cég Donald Trumphoz való kötődését.

Az amerikai befektetők szkeptikus hozzáállása nehéz időket hozott a Kushner vállalatnak. Az elmúlt öt hónapban az ingatlanvállalat három nagy projekt tárgyalásainak megszakítására kényszerült, köztük a kínai Angbang biztosítótársasággal folytatott tárgyalásokat, akikkel a manhattani torony refinanszírozásáról tárgyaltak.

A reflektorfény pedig múlt héten még erősebb lett, miután kiderült, hogy az FBI vizsgálja Jared Kushnert is annak a nyomozásnak a keretében, ami az oroszok érintettségét kutatja a 2016-os elnökválasztási kampányban.

Jared Kushner, Ivanka Trump férje megígérte, hogy elkerüli a politikai vitát a vízumprogram megújításáról, korábbi érdekeltségeinek tulajdonjogát pedig közeli hozzátartozóira ruházta át, elkerülve ezzel az összeférhetetlenség vádját – legalábbis technikai értelemben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »