Törökország ötezer katonával erősítheti meg katari támaszpontját

A török parlament plenáris ülésén vitát kezd arról, hogy küld-e katonákat Katarba a hétfőn kirobbant öböl-menti viszály nyomán – írta a Yeni Safak török kormányközeli napilap internetes oldalán szerdán.

A török parlament 2015-ben hagyta jóvá azt a Dohával kötött megállapodást, amelynek értelmében Törökország Katarban katonai támaszpontot alakít ki egy szélesebb körű védelmi egyezmény részeként.

A Karar szintén kormánypárti török napilap szerdán arról számolt be, hogy a szerződés végrehajtása keretében Ankara akár 5000 fegyverest is küldhet az arab országba. A bázison, amelynek az építését már megkezdték, jelenleg 200 katonai tanácsadó teljesít szolgálatot.

Hétfő reggel óta már kilenc ország – Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mauritius, a Maldív-szigetek és Mauritánia jelentette be, hogy megszakítja, Jordánia pedig azt, hogy alacsonyabb szintre korlátozza diplomáciai kapcsolatait Katarral.

Közülük több állam további intézkedésként megszakította a tengeri és a légi közlekedést is Katarral, és kiutasították az Arab-öböl nyugati felén fekvő állam diplomatáit és állampolgárait.

Vészhelyzet nincs, de már a tengeri szállítás is akadozik Katar felé

Katar villámgyors elszigetelésének háttere

Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden külföldi nagykövetek előtt tartott beszédében Katart támogatva kijelentette: nem old meg semmilyen problémát az Arab-öböl nyugati partján fekvő kisállam elszigetelése, a többi között szankciókkal. Ankara ugyanakkor továbbra is azon lesz, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a válság rendezésére – tette hozzá.

Törökország szoros kapcsolatot ápol Katarral, különösen gazdasági és katonai értelemben, ugyanakkor jó viszonyban van más öböl-menti monarchiákkal, köztük Szaúd-Arábiával is.

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »