A brit Munkáspárt újabb indokot talált Theresa May leváltására

Három nappal a választások előtt lemondásra szólította fel az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője Theresa May miniszterelnököt amiatt, hogy még belügyminiszterként 20 ezer fővel csökkentette a rendőrség létszámát.

Jeremy Corbyn a szombat éjjeli londoni merénylet utáni első munkáspárti választási kampányrendezvényen azt mondta: a konzervatív párti kormányfővel a csütörtöki előrehozott parlamenti választásokon „meg kell fizettetni” a rendőrségi létszámcsökkentések árát.

Theresa May hat évig a belügyminisztérium élén állt, mielőtt tavaly átvette a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól, aki a brit EU-tagságról rendezett, a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert tavaly júniusi népszavazás után lemondott.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Nagy lehetőség vagy felesleges kockázat a brit előrehozott választás?

Csúnyán elszámolta magát Theresa May

May hétfőn – nem sokkal Corbyn kijelentései előtt – már reagált arra az ellenzéki vádra, hogy belügyminisztersége idején, 2010 és 2016 között a kormány csaknem 20 ezerrel csökkentette a rendőri állomány létszámát. A kormányfő egy kampányrendezvényen kijelentette: a takarékossági intézkedések a terrorelhárító szolgálatok tevékenységét nem érintették, a kormány ezerötszázzal növelte a fegyveres rendőri osztagok létszámát.

Corbyn szerint azonban Theresa May belügyminiszterként olcsón meg akarta úszni a lakosság védelmét. A Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje szerint nagyon sok nagyon felelősségteljes ember figyelmeztette annak idején Mayt a rendőrségi létszám csökkentése miatt.

Corbyn kijelentette: ő is támogatja azokat a felhívásokat, amelyek szerint az utóbbi kilenc hétben elkövetett három nagy-britanniai merénylet miatt Theresa Maynek távoznia kell a miniszterelnöki tisztségből – hozzátette ugyanakkor, hogy „ezt a problémát a választópolgárok tudják majd a legjobban rendezni” a csütörtöki választásokon.

Nem hivatalos hétfői médiaértesülések szerint a szombat éjjeli londoni merénylet három elkövetőjének egyikénél ír személyazonossági dokumentumokat találtak, az illető állítólag marokkói származású, felesége pedig skót – mindezt a Scotland Yard egyelőre nem erősítette meg.

A londoni rendőrség hétfőn közölte: tudja, hogy ki volt a három merénylő, de kilétüket akkor hozza nyilvánosságra, ha ez „műveleti szempontból lehetségessé válik”. A merénylőkkel a Scotland Yard terrorellenes osztagának nyolcfős egysége végzett, összesen ötven lövést leadva a három terroristára. Az akcióban véletlenül lövés ért egy civilt is, de állapota a rendőrség tájékoztatása szerint nem súlyos.

Forrás: MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »