A brit fogyasztók már érzik a Brexitet, beütött a zsugorodásos infláció

Az angol font gyengülésének következtében Nagy-Britanniában is megjelent a Magyarországon már jól ismert jelenség, melynek során az ár változatlansága mellett összezsugorodik az élelmiszerek csomagolása – azaz kevesebb terméket kapunk ugyanannyi pénzért. A trend pedig csak erősödik.

A Pepsi által gyártott chipsek (Doritos), a Kellogg’s által gyártott gabonapelyhek (Coco Pops) és egy Magyarországon kevésbé ismert snack-kolbász, a Peperami a britek által csak „shrinkflation’-nek nevezett jelenség legutóbbi áldozatai.

A Brexit-szavazás után a font erőteljes gyengülésnek indult és bár azóta stabilizálódott az árfolyam, a főbb valutákkal szemben mintegy 15-20%-os veszteséget könyvelt el a brit valuta, így a nem Nagy-Britaniában gyártott termékek bizony ennyivel drágábbak lettek.

Azt, hogy egy ilyen áremelést mennyire nem könnyű átvinni a fogyasztókon, azok a zördülések jelzik, amely például a Tesco és az Unilever között alakult ki, amikor utóbbi emleni akarta az árait.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A második körben már okosabbak voltak a gyártók és áremelés helyett a zsugorítás módszeréhez folyamodtak. Így áremelés nélkül érhették el ugyanazt a hatást, anélkül, hogy különösebb botrányokba kellett volna bonyolódniuk.

A vásárlói elégedetlenség persze így is tényező maradt, főleg, ha nem elég ügyesen álcázták a méretcsökkentést. Tavaly a Toblerone csoki került össztűz alá, mivel ők a termék szerkezetét változtatták meg látványosan, kissé sarkítva kihagyták a csokit rések közül…

Toblerone - egy látványos zsugorodás

Toblerone – egy látványos zsugorodás

A rivális csokoládégyártó, a Mars a Maltesers golyók egy zacskóba kerülő mennyiségét csökkentette még tavaly 15%-kal, most pedig a Doritos chips 200 grammos kiszerelése zsugorodott 180 grammosra és az eddig 25 grammos Peperami snack-kolbász változott 22,5 grammossá.

A gyártók nem is tagadták, hogy az árfolyamok változása és az anyagköltségek emelkedése miatt volt szükség a kiszerelések módosítására – mind a Doritost gyártó Pepsi, mind a Peperami gyártója egyértelműen válaszolt a kérdésekre.

Nem úgy a Kellogg’s, ami egész kis háttértörténetet kerekített a tény mögé, hogy a közepes kiszerelésű, eddig 550 grammos Coco Pops rizspehely 510 grammos lett, nagyobb, korábban 800 grammos doboz pedig 720 grammosra zsugorodott.

A fedősztori

A Kellogg’s a recept változásával indokolta a méretcsökkentést, pontosabban az alábbi gondolatmenettel:

“Nemrég 14%-kal csökkentettük a cukor mennyiségét a Coco Pops-ban, ami a kiszerelések súlyának csökkenését okozta.” – mondta el a cég szóvivője.

“A korábbi 550 grammos doboz például most csak 510 grammot nyom, de a dobozban lévő szemek száma körülbelül 14.500-ról körülbelül 16.500-ra emelkedett. Ez 15%-os növekedés.” – tették hozzá.

Ezzel csak az a gond, hogy az élelmiszereket általában súlyra, nem pedig darabszámra mérik…

Forrás: The Independent / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »