Így reagáltak a világ vezetői az amerikai légicsapásra

Ausztrália, Franciaország, Lengyelország, Nagy-Britannia, Törökország, Szaúd-Arábia és Japán támogatásáról biztosította és helyeselte, míg Teherán határozottan elítélte a Szíria elleni pénteki amerikai légicsapásokat. Kína és Indonézia aggodalmának adott hangot.

Ausztrália: Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő szerint az amerikai légicsapás a világ „alapvetően fontos üzenete” volt, hogy nem tűri a vegyi fegyverek használatát. A megtorlás arányos és gyors volt. „Támogatjuk az Egyesült Államok gyors akcióját” – mondta Turnbull.

Franciaország: Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter szerint Oroszországnak és Iránnak meg kell értenie, hogy értelmetlen támogatni Bassár el-Asszad szíriai elnököt. Az amerikai hadsereg szerepvállalásának növelése Szíriában „figyelmeztetés a bűnös rezsimnek”. „A vegyi fegyverek használata visszataszító és büntetendő, mert háborús bűncselekmény” – szögezte a mauritaniai látogatásán tartózkodó francia külügyminiszter a Reutersnek nyilatkozva.

Lengyelország: A lengyel kormány támogatja az amerikai légicsapásokat Szíria területén – mondta Rafal Bochenek, a kabinet szóvivője a TVP Info televízióban. „Az Egyesült Államok bizonyosan a világbéke- és rend szavatolója. Vannak olyan helyzetek, amikor reagálni kell, helyzetek, amikor tényleges lépéseket kell tenni” – mondta Bochenek, és hozzátette, hogy az elmúlt években voltak jogsértései a szíriai rezsimnek, de senki sem reagált rájuk.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Törökország is helyesli az amerikai légicsapásokat, a nemzetközi közösségnek tartania kell magát álláspontjához a szíriai kormány barbárságának megítélésében – közölte Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes a Fox török tévének nyilatkozva. Kurtulmus szerint az Asszad-rezsimet alaposan meg kell büntetni a nemzetközi porondon, és fel kell gyorsítani a szíriai békefolyamatot.

Szaúd-Arábia hasonlóképpen támogatásáról biztosította Washingtont, egyben kiemelte, hogy Donald Trump amerikai elnök bátor döntést hozott – jelentette ki a szunnita királyság belügyminisztériumának egyik illetékese, akit a SPA, az ország hivatalos hírügynöksége idézett. A nyilatkozó szerint Trump lépése válasz volt a damaszkuszi rendszernek saját népe ellen elkövetett bűncselekményekre.

Japán: Abe Sindzó japán miniszterelnök jelezte: egyetért az Egyesült Államok határozottságával, amellyel az a vegyi fegyverek terjedése és használata ellen fellép. Abe úgy vélte, Washington a légicsapással a szíriai „helyzet további romlását akarta elkerülni”.

Nagy-Britannia: London teljes támogatásáról biztosította az amerikai kormányt a szíriai légitámaszpont ellen végrehajtott pénteki amerikai légitámadás után, amely a britek meggyőződése szerint megfelelő válaszlépés volt a szíriai rezsim által elkövetett barbár vegyifegyver-támadásra. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint az amerikai akció célja az, hogy a szíriai kormányt elrettentse az újabb hasonló támadásoktól. A brit védelmi miniszter ugyanakkor közölte: Nagy-Britannia „nem kapott felkérést” arra, hogy csatlakozzon a katonai fellépéshez.

  • Irán határozottan elítélte az amerikai rakétacsapásokat
Bahram Kászemi, a teheráni külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy országa elítéli a Szíria elleni egyoldalú katonai cselekményt. „Az ilyen lépések sokkal bonyolultabbá teszik az országban kialakult helyzetet, egyben megerősítik a terroristák pozícióit és rontják a helyzetet a régióban” – tette hozzá.

Kína arra szólította fel a szíriai konfliktusban szembenálló feleket, hogy akadályozzák meg a helyzet elmérgesedését. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő szerint Peking azt szeretné, ha mindenki a helyzet politikai rendezésére törekedne.

Indonézia eközben aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államok „egyoldalú lépése” miatt. „Az ENSZ Biztonsági tanácsának előzetes engedélye nélkül végrehajtott katonai műveletek nincsenek összhangban a nemzetközi jog alapelveivel” – figyelmeztetett Arramanatha Nasir indonéziai külügyi szóvivő, egyúttal elítélve a Washington lépését kiváltó gáztámadást. Nasir hangsúlyozta, hogy országa szerint a béke és stabilitás csak párbeszéddel és politikai úton érhető el Szíriában.

Az Egyesült Államok pénteken manőverező robotrepülőgépekkel mért csapást a szíriai hadsereg homszi légi támaszpontra, amit azzal indokolt, hogy szerinte a szíriai kormányhadsereg vegyi fegyvert, szaringázt vetett be Idlíb tartományban. A gáztámadásban 86-an haltak meg, köztük 27 gyermek, és 546-an megsebesültek.

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ/AFP/Kyodo

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »