Jól időzítette tőkeemelését a Deutsche Bank

Jelentősen, közel 7 százalékkal esett a Deutsche Bank árfolyama hétfőn arra a hírre, hogy a pénzintézet 8 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre és vagyonkezelési üzletága tőzsdére vitelével kívánja javítani tőkehelyzetét.

A legnagyobb német kereskedelmi bank a tervezett lépések révén kívánja elérni a 13 százalék feletti elsődleges (CET1) tőkemegfelelési mutatót, amely tavaly év végén mindössze 11,9 százalékon állt. A tervezett tőkeemelés már a negyedik ilyen lépés lesz 2010 óta. Az is világossá vált, hogy a bank – korábbi terveivel ellentétben – mégsem válik meg a tulajdonában álló Deutsche Postbanktól.

A szervezet átstrukturálása miatt újabb németországi állások szűnhetnek meg – jelentette be a Deutsche Bank vezetője, John Cryan a Bloomberg TV-nek adott hétfői nyilatkozatában. A bank 2018-ig kilencezer munkahely megszüntetését tervezi, ebből négyezret Németországban. A Deutsche Banknak jelenleg 99 700 munkavállalója van, ebből 44 600 Németországban dolgozik.

A bank többek között azért kényszerül költségcsökkentő intézkedésekre, mert jelentős, 7,2 milliárd dolláros bírságot kell fizetnie az amerikai igazságügyi minisztériumnak. A bankkal szemben az volt a vád, hogy a piacokat bedöntő jelzálog-fedezetű értékpapírok forgalmazása során a DB – más pénzintézetek mellett – alacsonyabbnak állította be azok tényleges, valójában nagyon magas kockázatát.

A Deutsche Banknak az amerikai igazságügyi minisztériummal létrejött egyezsége alapján végül a 7,2 milliárd dollárból 3,1 milliárd dollár bírságot készpénzben kell kifizetnie, további 4,1 milliárd dollár pedig a károsult fogyasztók kártérítésére megy el a következő öt évben.

Friss sajtóértesülések szerint a pénzintézet újabb jogi eljárásokra számíthat devizakereskedési gyakorlata miatt is.

A tőkeemelés és a tervezett további intézkedések hírére a Deutsche Bank árfolyama jelentősen esett a frankfurti tőzsdén, hétfő délben 6,94 százalékos mínuszban, 17,93 eurón jegyezték, ugyanakkor ez az érték így is közel nyolcvan százalékos pluszt jelent a tavalyi mélyponthoz képest, amikor a részvénnyel 10 euró alatt is kereskedtek.

Forrás: MTI/Reuters/ dpa / Kitekintő

Friss hírek