Az egyháznak elege lett a Fülöp-szigetek elnökéből

Rodrigo Duterte megválasztása után hadat üzent a bűnözésnek, ami eddig legalább 7000 emberéletbe került. Több mint 7 hónapja van hatalmon, a gyilkosságok száma egyre csak emelkedik, az egyház pedig nem szólt egy szót sem, egészen februárig.

A katolikus vezetők egy pásztorlevélben ítélik el Duterte „rémuralmát a szegények ellen”. Ezen felbátorodva több pap, nővér és hittérítő is nyilvánosan állt ki a kormányzat ellen. Menedéket nyújtanak a megfélemlített tanúknak, fizetik az egyre gyakoribb temetéseket, és szervezik azoknak a gyűléseit, akik ellenzik Duterte módszereit.

Az elnök is gyakran használ bibliai nyelvezetet, amivel igyekszik alátámasztani a gyilkosságokat. Esküszik, hogy feláldozza saját magát, de még a fiát is azért, hogy megtisztítsa országát a bűnözéstől. Ez nem véletlen, hiszen a Fülöp-szigeteken gyakran emlegetik, hogy ők még a pápánál is katolikusabbak: az országban tiltják az abortuszt, de még a válás is tilos, és sok pap tiltja a fogamzásgátlás minden formáját.

A lakosság 80%-a vallja magát katolikusnak, ami igen jelentős politikai erőt jelent, a politikai vezetők pedig az évek során már megtanulták, hogy a vallási vezetők mekkora befolyással bírnak a nép körében.

Joel Tabora atya, aki többedmagával vezetője egy egyetemnek Duterte szülővárosában, ugyancsak hátat fordított az elnöknek. Múlt hónapban nyílt levélben ítélte el: „Az én szavazatom Rodrigora azt a célt szolgálta, hogy a filippínóknak az elnöke legyen, nem pedig az istenük. És nem is azt, hogy magává a gonosszá váljon.”

De Duterte élvezettel táncol az ördöggel. Amikor püspökök elítélték a vérengzésért, nem mutatott megbánást. „A pokolra fogok kerülni” mondta a honfitársainak „Gyertek, csatlakozzatok hozzám!”

Rodrigo Duterte másféle megváltást ajánl az embereknek. Ő nem akart elnök lenni, mondta, de ha a népnek szüksége van rá, hajlandó végezni az összes bűnözővel az országban hat hónap alatt.

Be is tartotta az ígéretét a tömeges gyilkosságokról, és eddigi kormányzása alatt semmilyen ellenállást nem váltottak ki a módszerei – legalábbis az országon belül. A katolikus egyháznak azonban megvan a kellő befolyása, hogy változást hozzon a szigetország életében, és úgy tűnik elhatározta magát amellett, hogy megtegye az első lépéseket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Joe Biden demokrata elnökjelölt Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének. Ha Joe Bident megválasztanák, Harris lenne az első színesbőrű nő, aki alelnökként szolgálna az Egyesült Államokban. A demokraták egyöntetűen üdvözölték a döntést, a republikánusok máris támadásba lendültek.

Read More »

Újabb pofont kapott a hongkongi demokrácia

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását. Carrie Lam kormányzó szerint a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás