50 millió fizető felhasználónál jár a Spotify, közel a tőzsdére lépés

A Spotify bejelentette, hogy elérték az 50 milliós felhasználói számot a fizetős streaming szolgáltatásukkal, ami 25 százalékos növekedést jelent kevesebb mint fél év alatt és megalapozhatja a cég tőzsdére lépését.

A 2008 októberében alapított, zenei streaminggel foglalkozó cégnek négy évébe került, hogy elérje a 10 milliós, és közel nyolc évébe, hogy elérje a 40 milliós előfizetői számot, a tendencia azonban folyamatosan gyorsult és az utolsó 10 milliós növekményhez már kevesebb mint hat hónapra volt szükségük. Az ingyenes felhasználókat is beleszámítva a Spotify 2016 júniusában érte el a 100 milliós számot, frissebb adat egyelőre nem áll rendelkezére.

A cég növekedési stratégiája tehát kifejezetten jól működik, a következő lépés a működés nyereségessé tétele, a Spotify ugyanis – sok más technológiai start-up céghez hasonlóan – eddig nem tudott profitot termelni. Az egyik nagyobb kockázati tőkebefektető cég, a Northzone tavalyi nyilatkozata szerint ugyanakkor már ez sincs messze, a Spotify akár már idén nyereségessé válhat.

  • Üzleti modell
A Spotify kettős üzleti modellt alkalmaz, a streaming szolgáltatás a teljes adatbázissal ingyenesen is elérhető, ekkor azonban rendszeres reklámokkal és különféle megkötésekkel kell számolnia a felhasználónak.

Például ha egy teljes zenei albumot szeretnénk végighallgatni a mobilalkalmazáson keresztül, akkor ezt csak „ajánlott számok” közbeiktatásával tehetjük meg és csak folyamatos internetkapcsolat mellett. Ugyanez az album a fizetős felhasználók számára reklámok nélkül, ajánlott számok nélkül és előre letöltve is elérhető, azaz a letöltött számok újrahallgatásához már internetkapcsolatra sincs szükség.

A nyereséges működés a tervezett tőzsdei kibocsátásra is jó hatással lenne, bár a befektetők sok esetben hajlamosak kizárólag az „ígéretre”, a lehetséges sztorira alapozva bevásárolni a technológiai cégek kibocsátásainál, gondoljunk csak a Twitterre, a Teslára vagy az igazán friss, múlt heti Snapchat kibocsátásra – ami annak ellenére volt kifejezetten sikeres, hogy a cég még nem termelt nyereséget (ahogyan egyébként a Tesla sem).

Az előfizetői létszámok tekintetében mindenesetre jól áll a Spotify, legnagyobb konkurensük, az Apple Music decemberben még csak 20 millió előfizetővel rendelkezett – igaz, a szolgáltatást jóval később, mindössze két éve indították el.

  • Érdekesség
A Nielsen piackutató szerint az Egyesült Államokban tavaly 431 milliárd zeneszámot hallgattak meg olyan streaming platformokon, mint a Spotify.

A TechCrunch hírportál szerint a Spotify már készül a tőzsdei kibocsátásra, az amerikai és a stockholmi Nasdaq tőzsdéken jelennének meg és jelenlegi értékeltségük szerint – a CB Insights piackutató cég 8,53 milliárd dollárra értékelte a céget legutóbb – várhatóan ez lenne a legnagyobb európai technológiai start-up kibocsátás a 2014-es német e-kereskedő, a Rocket Internet tőzsdére lépése óta, ami egyébként nem volt egy sikersztori, a cég részvénye jelenleg a kibocsátási ár felét sem éri el.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »