A gyenge líra miatt tíz százalék fölé került a török infláció

Öt év óta először kétszámjegyűvé vált az infláció Törökországban februárban: a pénzromlás üteme 10,13 százalékra emelkedett, meghaladva az előzetes elemzői várakozásokat – derült ki a török statisztikai hivatal (Turkstat) pénteki közléséből. Januárban még 9,22 százalékon állt az éves infláció.

A közlekedés és az egészségügy költségei meredeken emelkedtek a múlt hónapban, és az élelmiszerek ára is jelentősen nőtt. A legnagyobb mértékben, csaknem 22 százalékkal az alkohol és a dohányáruk drágultak.

A török líra – amelynek értéke befolyásolja az inflációt – nagy mértékben leértékelődött a tavalyi év második felében, azonban valamelyest mérséklődött az euróhoz és a dollárhoz viszonyított gyengülése februárban, részben a török központi bank intézkedéseinek köszönhetően. A jegybank január végén 75 bázisponttal 9,25 százalékra emelte az egynapos hitelkamatát, hogy kísérletet tegyen a török líra gyengülésének megállítására.

A líra lejtmenetét több tényező is okozza, szakértők ide sorolják a török állam konfrontálódását az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, a kurd szélsőségesek sorozatos bombamerényleteit, a gazdasági növekedés lassulását, valamint azt a politikai bizonytalanságot, amit az váltott ki, hogy az ellenzéki pártok képviselőit a puccskísérletet követően elkezdték letartóztatni és az alkotmánymódosítást követően az eddigieknél is nagyobb hatalom összpontosulhat az államfő kezében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ha hosszabb idősíkon vizsgáljuk a török deviza mozgását, szintén nem túl fényes a helyzet, 2013 októberében még nagyságrendileg 2 török líra ért egy amerikai dollárt, de a puccskísérletet megelőző egy évben már a 2,8 – 3.0-as szintek között mozgott az árfolyam, azaz a gyengülés évek óta folyamatos, csak a mértéke változik.

Ma délután egy dollárért 3,73 lírát kellett adni, de januárban már a 3,90-es szint felett is járt az árfolyam.

Friss hírek