Kínai konkurenst kap idén az Airbus és Boeing

Kína első hazai gyártású, hosszabb útitávokra is alkalmas személyszállító repülőgépe már idén júliusban megkezdheti repüléseit, ezzel középtávon komoly konkurenciát támaszthat a légipiacot jelenleg uraló Airbus és Boeing társaságoknak.

Az állami kézben lévő repülőgépgyártó, a Commercial Aircraft Corp of China – röviden COMAC – 2015 novemberében leplezte le C919 kódjelű gépét, mely egy 168 utas szállítására alkalmas, egyfolyosós modell – azóta már a fedélzeti rendszereket is telepítették és számos sikeres teszten van túl a típus. Öszességében ez már a cég második modellje lesz, 2016 nyarán ugyanis már üzembe állítottak egy kisebb, regionális típust, az ARJ 21-est.

Az eredeti tervekhez képest a C919-es fejlesztése csúszásban van, korábban ugyanis 2015-re tervezték a tesztelés befejezését, de a dátumot további tesztek elvégzése érdekében módosították, így az új céldátum 2017 júliusa lett.

A COMAC a C919-es gépet kifejezetten az Airbus 320-as és a Boeing 737-es versenytársának fejlesztette és az eddigi megrendelések számát figyelembe véve egészen erősen kezdhet a cég. 2016 novemberi médiajelentések szerint a C919-re máris 23 országból érkeztek megrendelések, eddig összesen 570 darabra.

A fő vásárlók persze kezdetben várhatóan a helyi vagy eleve állami érdekeltségű légitársaságok közül kerülnének ki, így az Air China, a China Southern és a China Eastern Airlines lehetnek az első fecskék, de még 2015-ben a Qatar Airways vezérgazgatója is úgy nyilatkozott, hogy semmi problémát nem okozna a kínai gépek üzembe állítása, ha tudják hozni az általuk megkívánt minőségi követelményeket.

A személyszállító gépek iránti kínai kereslet várhatóan meghatározza majd a fő gyártók eredményszámait, az Airbus például úgy számol, hogy a 2016-2035 közötti időszakban a kínai légitársaságoknak közel 6000 új gépre lesz szükségük.

Figyelembe véve, hogy tavaly az Airbus összesen 688, a Boeing pedig 748 gépet adott át üzemeltetésre, a kínaiak által támasztott kereslet még évekre lebontva is a teljes értékesítés jelentős hányadát teheti ki – ebből szelne ki 2017-től egy szeletet a COMAC.

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »