Feladta a tárgyalásokat a venezuelai ellenzék

A Nicolás Maduro venezuelai elnök ellenzékének nagy részét tömörítő Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) csütörtökön bejelentette, hogy végleg megszakítja a párbeszédet a caracasi szocialista kormánnyal, amelyet azzal vádol, hogy nem teljesítette a korábbi megállapodásokat.

„A párbeszédre való kísérlet körét megjártuk Venezuelában 2016. október 30-a és december 6-a között, s ez nem fog megismétlődni. A kormány által nem teljesített megállapodások megmutatták a világnak, hogy a rezsim nem tartja meg ígéreteit, illetve azt, hogy nincsen értelme garanciák nélkül egyezséget kötni azokkal, akiknek legkevésbé sem áll szándékukban megtartani a szavukat. Tekintettel erre, a párbeszédkísérleteket nem folytatjuk” – hangsúlyozta a MUD közleményében.

Az ellenzéki pártszövetség békés tüntetésekre szólította fel támogatóit.

„Békés és demokratikus tiltakozó akciók indítására szólítjuk fel a venezuelai népet. Egyetlen politikai alku sem képes meghozni a sürgető változásokat az ország politikájában és a lakosság gazdasági és szociális jogainak védelmében, ha ennek támogatására nem mozgósítják a népet”.

A Demokratikus Egység Kerekasztala egyben azt is közölte, hogy olyan dokumentumot készít elő, amelyben a dél-amerikai állam „demokratikus közössége a nemzetközi közösségnek bemutatja követeléseit és javaslatait az alkotmányosság helyreállítására és arra vonatkozóan, hogy miként vezethető vissza Venezuela a demokráciához”.

A tavalyi tárgyalások a Vatikán és a Dél-amerikai Országok Szövetsége (UNASUR) regionális szervezet égisze alatt folytak. Az ellenzék a 2015 végi parlamenti választásokon aratott győzelme óta népszavazást akar Maduro elmozdításáról, illetve előrehozott elnökválasztás kiírását követeli, a hatóságok azonban felfüggesztették a népszavazási folyamatot, amit a legfelsőbb bíróság is jóváhagyott, elutasítva a MUD fellebbezését.

A venezuelai ellenzék emellett az összes politikai fogoly szabadon engedését tűzte feltételül a Nicolás Maduro államfővel folytatott párbeszédhez. A kőolajban gazdag, de az olajárak zuhanása óta gazdasági válságba süllyedt ország szocialista elnöke viszont kitart amellett, hogy 2019 januárjáig, mandátuma lejártáig hivatalában marad.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/TASZSZ

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »