Légicsapásokkal a lázadók ellen, ezúttal Jemenben

A jemeni kormányerők visszafoglalták a síita húszi lázadók által ellenőrzött, Vörös-tenger partján található stratégiai fontosságú város, Mokka kikötőjét – jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség egyik tudósítója.

A hadsereg offenzíváját a helyszínen nyomon követő riporter beszámolója szerint az Abed Rabbó Manszúr Hádi nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz hű katonák behatoltak a kikötő területére és megkezdték átfésülését.

A Saba jemeni kormányzati hírügynökség eközben idézte Ahmed al-Jafed tábornokot, vezérkarifőnök-helyettest, aki azt mondta, hogy a katonák a lázadókkal vívott heves harcokat követően „teljesen felszabadították” az egykor kávékereskedelméről híres Mokka városát – az AFP által megkérdezett helyi katonai források azonban azt mondták, hogy a kormányerők a kikötőn kívül még csak a 10 ezer lelkes település déli peremterületére tették be a lábukat, és a harcok a Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség heves légicsapásai kíséretében folytatódnak a délnyugat-jemeni város feletti ellenőrzés megszerzéséért.

A kormányerők két hete foglalták vissza a Mokkától nagyjából 20 kilométerre, a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl között lévő, stratégiailag fontos Báb el-Mandeb tengerszorost.

Az arab-félszigeti országban a Hádit szolgáló erők 2014 szeptembere óta harcolnak az ország egy részét, köztük a fővárost, Szanaát ellenőrző húszi lázadók és az oldalukon álló különböző csoportok ellen, amelyek Ali Abdalláh Száleh volt elnökhöz maradtak hűek.

A konfliktust súlyosbítja, hogy 2015 márciusa óta légicsapásokat mérnek a lázadókra a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tagjai. Az ENSZ adatai szerint eddig több mint 7 ezren haltak meg a jemeni konfliktusban, többségük civil áldozat volt, s további 3 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / AFP

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »