Irak újabb frontot nyitott az Iszlám Állam ellen

Az iraki hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy katonai műveletet kezdett a Szíriával határos Anbár tartomány nyugati térségében az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen, amelyet a biztonsági erők október közepe óta az észak-iraki Moszulban is támadnak.

Az újabb offenzíva helyszíne alapvetően egy sivatagos, gyéren lakott vidék, de stratégiailag fontos, mivel éppen az IÁ által Szíria és Irak egy részén kikiáltott kalifátus központjában található. A Jordániával és Szaúd-Arábiával is határos Anbár tartományban törékeny a biztonsági helyzet annak ellenére, hogy az iraki erők 2016-ban visszafoglalták a térség két legfontosabb városát, Ramádit és Fallúdzsát.

A mostani offenzíva elsődleges célja Ana település, továbbá Rava és Kadim felszabadítása. A hadsereget a műveletben a helyi törzsi harcosok mellett a Washington vezette nemzetközi koalíció légiereje is támogatja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Moszulban megtalálták az Iszlám Állam fegyvergyártó műhelyeit

Meredeken emelkednek az élelmiszerárak a moszuli offenzíva kezdete óta

Forrás: MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »