Dél-Korea szerint Trump elismeri az észak-koreai fenyegetést

Donald Trump megválasztott amerikai elnök Észak-Koreával kapcsolatos megjegyzései azt mutatják, hogy tisztában van az elszigetelt ország nukleáris programjának veszélyeivel és nem fog habozni új szankciókat életbe léptetni ellene, állítja Dél-Korea.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt mondta vasárnap, hogy „végső szakaszukba érkeztek egy interkontinentális ballisztikus rakéta indításának előkészületei”, növelve ezzel az Egyesült Államok területére irányuló fenyegetettséget. Trump erre válaszul csak annyit mondott egy Twitter-bejegyzésben: „Ez nem fog bekövetkezni”. Nem világos, hogy a megválasztott amerikai elnök arra gondolt-e, hogy megfékezi Észak-Koreát, vagy egyszerűen csak kétségbe vonta a kelet-ázsiai ország képességeit. Munkatársai egyelőre nem reagáltak a tisztázó célú kérdésekre.

Mindenesetre a dél-koreai külügyminisztérium szerint Trump kommentárját – mely megválasztása óta az első megjegyzése az észak-koreai nukleáris kérdés kapcsán – úgy is lehet értelmezni, mint egy „egyértelmű figyelmeztetést” az ország felé.

„Donald Trump megválasztott elnök és az amerikai tisztviselők, hála nekünk, tisztában vannak az észak-koreai nukleáris fenyegetés súlyával és sürgősségével” – nyilatkozta Cho June-hyuck dél-koreai külügyi szóvivő. „Fenn fogják tartani szilárd álláspontjukat az észak-koreai szankciók szükségességével kapcsolatban, valamint Dél-Korea és az Egyesült Államok szoros együttműködésének kérdésében” – tette hozzá.

Trump mindeddig nem vázolt fel semmilyen tervet Észak-Korea kapcsán, ám választási kampánya során jelezte, hogy hajlandó lenne beszélni az ország vezetőjével, Kim Dzsong Unnal, ha lehetőséget kap rá.

  • Előzmények
Az USA évek óta elutasított mindenféle megbeszélést Észak-Koreával, mondván előbb álljanak le a fegyverkezéssel. Észak-Korea tavaly két földalatti atomrobbantást és 22 rakétakísérletet hajtott végre, figyelmen kívül hagyva az ENSZ Biztonsági Tanácsának azon határozatait, amelyek megtiltották számára e kísérletek folytatását. Phenjan ezeket a határozatokat nem ismeri el, és arra hivatkozik, hogy Washington ellenséges politikájával szemben minden joga megvan védelmi képességének erősítésére. Az Egyesült Államok és szövetségese, Dél-Korea erre egyre súlyosabb szankciók bevezetésével válaszolt.

Kapcsolódó cikkünk: Az exportot érintő szankciókkal próbálják megfékezni Észak-Koreát

Egy „teljesen kifejlesztett” észak-koreai interkontinentális ballisztikus rakéta veszélyeztetheti a kontinentális USA-t, amely mintegy 9 000 km-re van. Egy ilyen rakéta minimális hatósugara körülbelül 5 500 km, ám néhányat úgy terveznek, hogy akár 10 000 km-re is ki lehessen lőni.

  • Korábban írtuk:

Forrás: Reuters

Friss hírek