Észak-Korea nem mond le nukleáris programjáról

Nem mond le nukleáris programjáról Észak-Korea – írta csütörtökön a Nodon Szinmun észak-koreai pártlap azzal összefüggésben, hogy Donald Trump republikánus politikust választották meg az Egyesült Államok új elnökének.

A Koreai Munkapárt központi bizottságának lapja „idejétmúlt illúziónak” nevezte Washington reményeit Észak-Korea egyoldalú atommentesítésére. A kelet-ázsiai ország vezetésének véleményét tükröző újság élesen bírálta Barack Obama amerikai elnök „kivárási stratégiáját”, amely „nehéz terhet jelent majd Obama utódjának az elnöki tisztségben”. Phenjan szerint kudarcot vallott a nyomásgyakorlás növelésére és szankciók életben tartására irányuló amerikai politika, ezért Washingtonnak „felül kell vizsgálnia a Koreai-félsziget nukleáris kérdésének megoldására vonatkozó álláspontját”.

A KCNA állami hírügynökség szerdai kommentárjában azt követelte, hogy az Egyesült Államok „hivatalosan ismerje el atomhatalomnak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (KNDK)”. A cikk írói úgy vélekedtek, hogy gyökeresen megváltozott a KNDK stratégiai helyzete, a saját erőire támaszkodó népi köztársaság sikerei az erő alkalmazására és a dzsungel törvényeire támaszkodó amerikai gondolkodásmód megalapozatlanságát bizonyítják.

Phenjan és Washington között nincs diplomáciai viszony. Az Egyesült Államok érdekeit a KNDK-ban a svéd nagykövetség képviseli. Észak-Korea sokszor kezdeményezte, hogy a két ország kössön békeszerződést az 1950 és 1953 közötti koreai háború végén, a Koreai-félsziget tartós biztonságának megteremtése érdekében született fegyverszüneti megállapodás helyett. Phenjan szerint az Egyesült Államok mind ez ideig nem vette figyelembe ezt a javaslatot, és Észak-Korea egyoldalú atomfegyver-mentesítésére törekedett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek