Óriásit robbantott Észak-Korea, már valós veszélyt jelent

Észak-Korea ötödik, egyben eddigi legnagyobb atomrobbantási kísérletét végezte el pénteken – a robbantás ereje nagyobb volt, mint a második világháborúban Hiroshima-ra ledobott bomba ereje.

További aggodalomra adhat okot, hogy a Phenjan bejelentette, már képesek robbanófejet szerelni ballisztikus rakétáikra is – melyekkel szintén előszeretettel kísérletezgetnek. Legutóbb múlt héten  – éppen a G20-csúcs idején – lőttek ki három rakétát Japán irányába.

A mai robbantás apropója Észak-Korea megalapításának 68. évfordulója volt, célja pedig annak felmérése, hogy nukleáris robbanófejük mekkora pusztítást tudna okozni. Bejelentésük szerint a teszt igazolta, hogy arra a rakétára, melyet éppen múlt héten teszteltek, képesek nukleáris robbanófejet felszerelni.

Amennyiben viszont ez tényleg így van, az aggodalommal töltheti el az ország leginkább érintett szomszédait, Dél-Koreát és Japánt, Észak-Korea pedig ezzel belépett a valós nukleáris veszélyt jelentő országok közé.

Jeffrey Lewis, a kaliforniai Middlebury Intézet munkatársa szerint a szeizmikus mérések azt jelzik, hogy ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb nukleáris tesztje, a robbanás ereje 20-30 kilotonna közötti lehetett. Az is rendkívül fontos, hogy összesen már öt tesztet elvégeztek, így jelentős tapasztalatuk keletkezett a nukleáris robbantások terén.

nuclear-weapons-test

A 32 éves Kim Jong Un hatalomra kerülése óta felgyorsult Észak-Korea nukleáris programja, a teszteket pedig annak ellenére sorozatosan végzik, hogy az ENSZ idén márciusban szigorította az ország elleni szankcióit.

“A szankciók már szinte minden lehetséges területet lefednek, így ez a politika egy zsákutca.” – mondta Tadashi Kimiya, a tokiói egyetem professzora. “Azok az eszközök, amelyekkel az Amerikai Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán próbálták nyomás alá helyezni Észak-Koreát, elérték határaikat.”

Hivatalos nemzetközi reakciók

Az orosz diplomáciai tárca szerint az észak-koreai nukleáris kísérletek veszélybe sodorják az ázsiai és csendes-óceáni térség békéjét és biztonságát. “Ragaszkodunk hozzá, hogy Észak-Korea vessen véget veszélyes kalandjainak, és feltétel nélkül hajtsa végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait” – állt az orosz külügy közleményében. Az orosz minisztérium hangsúlyozta, hogy Észak-Korea ismét megsértette az ENSZ BT határozatait, és sürgette, hogy Phenjan mondjon le nukleáris és rakétaprogramjairól.

Az amerikai elnök Barack Obama az Air Force One fedélzetéről jelezte, hogy a teszt komoly következményekkel fog járni és megbeszéléseket folytatott a dél-koreai elnökkel és a japán miniszterelnökkel.

Kína is határozottan ellenezte a tesztet és felszólította Phenjant, hogy ne tegyen semmi olyat, amivel tovább ronthatná a helyzetet. Kína hozzáállása azért is fontos, mert bár kritizálták az észak-koreai nukleáris teszteket, az amerikai féllel is akadnak problémáik a Dél-Koreába telepítendő THAAD rakéták miatt.

Forrás: Reuters / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Bonyolódik az osztrák kormányválság

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kész visszahívni valamennyi miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválik Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztertől - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Norbert Hofer, az FPÖ megválasztott új vezetője.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás