Leépítésről tárgyalnak az Alitaliánál

Újabb leépítések várhatók az olasz Alitalia légitársaságnál a cég átszervezésének részeként, mértékéről már tárgyalnak a szakszervezetekkel.

Az Alitalia a honlapján közölte, hogy az igazgatóság jóváhagyta az átszervezések második fázisát, amelynek keretében létszám- és költségcsökkentést, hatékonyságnövelést és a hosszútávú járathálózat bővítését végzik el.

A lépések között szerepel még az európai és olaszországi belföldi üzemelés, valamint a meglévő kereskedelmi kapcsolatok átdolgozása, a már meglévő légitársasági partneri viszonyokat (elsősorban codeshare megállapodásokat) pedig tovább kívánják mélyíteni.

Cramer Ball vezérigazgató szerint a részvényesek hatvan napot adtak a légitársaságnak, hogy a következő lépések végrehajtása érdekében lefolytassa az egyeztetéseket a szakszervezetekkel, illetve a hitelezőkkel. A terveket januárban közlik a munkavállalókkal.

Az Etihad tavaly augusztusban jelentette be, hogy 560 millió eurót ruház be a veszteséget termelő Alitaliába, és 387 millió euróért az öbölmenti légitársaság 49 százalék részesedést szerzett. Emellett hitelező bankok hozzájárultak 598 millió euró rövid és közepes futamidejű hitel átütemezéséhez, és további 300 milliós hitelkeretet is biztosítottak.

Az akkori tervek szerint az Alitalia 2017-re nyereséget termelt volna. Luca Cordero di Montezemolo elnök szerint a cég naponta félmillió euró veszteséget termel. Korábban az Alitalia jelentős veszteségeket halmozott fel, 2014 nyarán 250 millió eurós, 2013 októberében pedig 300 millió eurós tőkeemelésre szorult a társaság.

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »