Elszámolta magát a Hyundai, megszorítások jönnek

A Hyundai Motors idén már a negyedik évét fogja profitcsökkenéssel zárni, így a menedzsment a költségek lefaragása mellett döntött – a megoldás: kevesebb első osztályú repülőjegy, találkozók helyett videókonferenciák és olcsóbb villanykörték.

A  dél-koreai autógyártó, mely 1998 óta a Kia márkát is birtokolja, a 2008-2009-es pénzügyi válság után gyors növekedésnek indult, 2009-ben az egyedüli autógyártó volt, ami növelni tudta eladásait az Egyesült Államokban, az utóbbi években azonban lemaradt. A SUV-ok iránti kereslet mértékét rosszul mérték fel és míg ők továbbra is a kisebb autókra és szedánokra koncentráltak, a konkurensek teljes SUV-modellpalettákat építettek ki mellettük.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Tizenkét év után újra legyőzheti a Mercedes a BMW-t

Fontolgatják a Samsung feldarabolását

A vezetőség látva, hogy a részvényárak az elmúlt három évben 40 százalékot estek, az eladott autók darabszáma pedig idén 8 millió alá esik, ezzel pedig 1998 óta először csökkenni fog, új stratégiai irányokat (több SUV modell, önvezető technológiák fejlesztése) és azonnali költségcsökkentő lépéseket határoztak meg.

Mivel azonban a beszállítói költségeken és a szakszervezetek által védett munkaerő-költségeken nem igazán tudnak faragni, így a nagyvállalatokhoz mérve szokatlan területeket is megjelöltek a spórolás kivitelezésére. Az ilyenkor szokásosnak mondható vezetői bércsökkentés sem maradt el – hét év óta először 10%-kal csökkentették a vezetők juttatásait – de sokkal érdekesebbek a kisebb tételek, mint a tengerentúli alkalmazottak éves utaztatásának visszavágása, az első osztályú repülőjegyek arányának csökkentése, olcsóbb szállodai szobák kiválasztása az üzleti utakra, a nyomtatási (!) költségek és a fluoreszkáló villanykörték (!) költségeinek lefaragása. Az üzleti utak helyett a vezetőség továbbá javasolja a videokonferenciák szervezését, szintén költségcsökkentési célzattal.

Bár a cégnek pénzügyi gondjai nincsenek, továbbra is sok készpénzzel rendelkezik, egy meg nem nevezett belső forrás szerint a visszaeső eladások és a bizonytalan üzleti környezet miatt vészhelyzeti-menedzsment üzemmódba kapcsoltak. 

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »