Putyin, Trump, Merkel a Forbes lista élén

Vlagyimir Putyin orosz elnök immár az egymást követő negyedik évben került az amerikai Forbes magazin szerdán közzétett listájának az élére, amely a világ legbefolyásosabb embereit sorolja fel.

A Forbes magazin szerint az orosz elnök kiterjesztette országa befolyását szinte a világ minden szegletében; saját hazájában éppúgy, mint Szíriában, és az amerikai elnökválasztáson is megkapta, amit akart. A lap egyúttal megjegyezte, hogy a bevett nemzetközi szabályok nem korlátozzák az orosz államfőt, akinek befolyása megsokszorozódott az elmúlt években.

A Forbes-listán szereplő második helyezett Donald Trump megválasztott amerikai elnök, a harmadik Angela Merkel német kancellár, a negyedik Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke, míg az ötödik Ferenc pápa.

„A második helyet elfoglaló Donald Trump megválasztott amerikai elnök, akinek nem ártanak a botrányok. Őt támogatja a Kongresszus mindkét háza, személyes vagyona pedig milliárdokra rúg” – írja kommentárjában a magazin.

A harmadik legbefolyásosabb ember egyben a világ legbefolyásosabb nője Angela Merkel német kancellár, aki az Európai Unió legfőbb támaszának számít – mutat rá a Forbes.

A jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama mindössze a 48. helyet kapta a magazin listáján. Theresa May brit miniszterelnök pedig a 13. helyezett a világ legbefolyásosabb embereinek rangsorában, Francois Hollande francia elnök a 23., míg Abe Sindzó japán kormányfő a 37.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »