A Monte dei Paschi kérdéses helyzetben Renzi lemondása után

Kétségessé vált a Monte dei Paschi olasz bank megmentése, miután a vasárnapi alkotmányos népszavazás után lemondott a miniszterelnök.

Az ország harmadik legnagyobb bankja ötmilliárd eurós feltőkésítésre vár, különben az Európai Központi Bank (EKB) az év végén várhatóan megvonja a működési engedélyét. Az EKB által idén nyáron végzett pénzintézeti stressz-teszteken az olasz bank az utolsó helyezést érte el egész Európában, főleg rossz hitelállománya miatt.

A leköszönő kormány az EKB-nál közbenjárt annak a tervezett feltőkésítési mentőcsomagnak az elfogadásáért, amelyet a bank vezetése dolgozott ki. A csomagot jegyző befektetési bankok viszont visszaléphetnek a tranzakció szervezésétől, amennyiben a pénzügyi piaci folyamatok kedvezőtlenül alakulnak.

A szóban forgó befektetési bankok ma, hétfőn döntenek arról, hogy közreműködjenek-e a tervezett részvénykibocsátásban. A Monte dei Paschi igazgatósága kedden ül össze.

Hétfőn, a népszavazást követő első kereskedési napon, több mint 10 százalékot is esett a bank árfolyama a milánói tőzsdén, de a déli órákra ledolgozta a veszteséget, és már pénteki záróértékéhez közel járt. Nehezebbé teszi új befektetők bevonását az, hogy a nem szavazatok győztek a népszavazáson, ekkora összegnél ez egy igen nagy kihívás – véli a Morgan Stanley elemzője.

Amennyiben nem sikerül a piaci feltőkésítés, a bank állami megmentése várható. Ez esetben komoly veszteség érné az alárendelt kötvénytulajdonosokat, és ennek elkerülése érdekében lobbizott Matteo Renzi kormánya az EKB-nál. Még nem világos, hogy a részvénytulajdonosokat mekkora veszteség éri egy esetleges állami beavatkozásnál.

Az olasz bankszektor a pénzügyi válság óta eddig nem szorult állami segítségre, de a 360 milliárd eurónyi kétes hitellel küszködő ágazat lassan képtelen lesz a piacról finanszírozni magát.

Több bank is feltőkésítésre vár, többek között az eszközérték alapján számolt legnagyobb bank, az Unicredit is.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás