Oroszország rakéták telepítésével üzent Japánnak

Egy orosz katonai lap szerint Oroszország hadihajó-elhárító rakétákat telepített a Kuril-szigetcsoport négy legdélebbi tagjára, amelyre Japán is igényt tart.

Az orosz Csendes-óceáni Flotta újságja, a Bojevaja Vahta (Harci Őrség) e heti száma szerint Kh-35 (Bal) és Basztyion típusú rakétákat állítottak hadrendbe a japán határ közvetlen szomszédságában. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján indokoltnak nevezte a rakétatelepítést, ugyanakkor kijelentette, hogy ez nem befolyásolhatja Moszkva és Tokió viszonyának fejlődését, különösen a gazdasági szférában, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök készülő decemberi japáni látogatása előtt.

  • Szeptemberben még nem volt szó új rakétákról
A fentiek némileg ellentmondanak annak, hogy Vlagyimir Putyin és a japán miniszterelnök, Abe Shinzo szeptemberi, Vlagyivosztokban megtartott találkozójukon megegyeztek, hogy év végéig megpróbálnak megoldást találni a Kuril-szigetek ügyében.

A szigetek hovatartozásán a második világháború vége óta, azaz több, mint 70 éve vitatkoznak a felek, a háború utolsó szakaszában ugyanis a Szovjetunió úgy döntött, hogy elfoglalja a Kuril-szigeteket, emiatt pedig az orosz és a japán fél a mai napig nem írt alá békeszerződést, csak fegyverszüneti megállapodás van érvényben közöttük.

További részletek:

70 év után lezárulhat a vita a Kuril-szigetek ügyében

A Kuril-vonulat négy déli szigetéről (Kunasiri, Itoropu, Sikotan, Habomai) a második világháború vége óta sem Japán, sem Oroszország nem hajlandó lemondani, Japán saját Északi Területének tartja őket.

Kisida Fumio japán külügyminiszter közölte, hogy Tokió komoly jelentőséget tulajdonít a rakétatelepítésnek, és megteszi a megfelelő lépéseket.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter augusztusban közölte, hogy az orosz Távol-Keleten 2015-ben elkezdődött az egységes partvédelem kiépítése a Tengermellék déli részétől az Északi sarkvidékig, a flotta felvonulási útvonalainak fedezése és a haditengerészet hadászati nukleáris erői harci stabilitásának növelése érdekében.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »