400 millió eurós megtakarítást jelent a CETA az európai vállalkozásoknak

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között – jelentette ki Cecilia Malmström, a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos vasárnapi nyilatkozatában.

Malmström aláhúzta, az uniós cégek könnyebben hozzáférhetnek a kanadai állami beruházások, közbeszerzések és a befektetések piacához, valamint a szolgáltató szektorhoz. A megállapodás keretében Kanada lehetőséget nyújt arra, hogy az uniós cégek nagyobb mértékben vegyenek részt a kormányzati, tartományi és önkormányzati szintű közbeszerzési pályázatokon, illetve a CETA révén első alkalommal jön létre olyan modern befektetésvédelmi rendszer, amely átláthatóan, nyilvánosan működő befektetési bíróságokon alapul.

A megállapodás további erénye, hogy a regionális élelmiszeripari különlegességektől a kulturális sokszínűségen át a közszolgáltatásokig védi a társadalmi és ökológiai vívmányokat az EU-ban és Kanadában is.

Malmström tájékoztatása szerint a Kanadával kötött, az uniós tagállamok érzékenységét kezelő szabadkereskedelmi megállapodás kézzelfogható előnyöket jelent az európai vállalatok számára a díjszabások legtöbbjének megszűnése által.

A hatálybalépés napjától az illetékek megszüntetése mintegy 400 millió euró megtakarítást jelent évente az unióból származó áruk kanadai exportja esetén az európai kis- és középvállalatok számára.

Az európai vállalatok kanadai működését segíti az is, hogy a korlátozások csökkentése által könnyebbé válik a vállalatok munkatársai számára, hogy Kanadában ideiglenesen munkát végezzenek – ehhez hozzájárul, hogy például az építészek, a könyvelők, a mérnökök esetében kölcsönösen elismerik a szakmai képesítéseket is.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a Kanadába exportált különféle mezőgazdasági termékek számára a megállapodás védelmet nyújt a kötelező földrajzi árumegjelölés által. Emellett a Kanadából származó behozott termékeknek minden körülmények között meg kell felelniük az uniós szabályoknak és előírásoknak, ilyen például, hogy csak hormonmentes húst lehet importálni unióba – emelték ki.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az egyezmény garanciát biztosít az érvényes minőségi előírások betartására, ugyanakkor szélesebb áruválasztékot biztosít a vásárlók számára – tették hozzá. A szabadkereskedelmi megállapodás aláírásával a szabályozási kérdések nemzeti hatáskörben maradnak, mindenfajta szabályi változtatást kizárólag a tagországok hajthatnak végre önkéntesen. A CETA nem kényszeríthet egyetlen tagállamot sem arra, hogy bármilyen szabályozási kérdésben – legyen az környezetvédelem, élelmiszerbiztonság, közszolgáltatás, vagy közbeszerzés – bármilyen változtatást végezzen.

Az élelmiszerbiztonsági, a fogyasztóvédelmi, a vízgazdálkodási kérdések is nemzeti hatáskörben maradnak. A génmódosított termények szabályozását semmilyen veszély nem fenyegeti, mivel biztosíték van arra, hogy az európai piacon bevezetendő termékek esetében csak akkor állítható ki engedély, ha az az előzetes egészségügyi és egyéb vizsgálatokon megfelelt. Emellett a környezetvédelmi szabályozási szint Európában nem csökkenhet – húzták alá.

Forrás: MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »