Mégsem zárják le a balkáni menekültútvonalat?

  • Találgatásnak nevezte a német kormány helyettes szóvivője hétfőn Berlinben azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a brüsszeli uniós csúcs záródokumentumának tervezetében szerepel az a megállapítás, hogy zárva van a nyugat-balkáni migrációs útvonal.
  • Christiane Wirtz tájékoztatóján kiemelte, hogy az Európai Tanács nem hivatalos ülésén elfogadandó nyilatkozat tervezetéről kizárólag „spekulációk” jelentek meg.
  • A tárgyalások Brüsszelben még tartanak, be kell várni ezek eredményét – mondta.

Találgatásnak nevezte a német kormány helyettes szóvivője hétfőn Berlinben azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a brüsszeli uniós csúcs záródokumentumának tervezetében szerepel az a megállapítás, hogy zárva van a nyugat-balkáni migrációs útvonal.

Christiane Wirtz tájékoztatóján kiemelte, hogy az Európai Tanács nem hivatalos ülésén elfogadandó nyilatkozat tervezetéről kizárólag „spekulációk” jelentek meg. A tárgyalások Brüsszelben még tartanak, be kell várni ezek eredményét – mondta.

A balkáni migrációs útvonal lezárásáról szóló hírek spekulatív jellegét az is mutatja, hogy ezen az útvonalon továbbra is naponta több száz ember érkezik Németországba – tette hozzá Tobias Plate, a belügyminisztérium szóvivője.   

A határigazgatásért felelős német hatóságok tevékenységében nem történt változás, a határon jelentkező menedéket kereső embereket továbbra is beléptetik és nyilvántartásba veszik – fejtette ki.

A Bild című német lap és a dpa hírügynökség egybehangzó jelentése szerint az Európai Tanács nem hivatalos ülésén elfogadandó nyilatkozat tervezetéről az áll, hogy az „illegális migráció megáll a nyugat-balkáni útvonalon. Ez az útvonal le van zárva.”

Angela Merkel kancellár Brüsszelben a találkozó előtt tett nyilatkozatában kiemelte: olyan megoldásra van szükség, amely nemcsak néhány tagországban, hanem mind a 28 uniós tagállamban, így Görögországban is csökkenti a menekültek számát, és nincs arról szó, hogy „bármit is le kell zárni”.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »