Ki veszi meg az Iszlám Állam olaját?

Az Iszlám Állam egyes becslések szerint havi 40 millió dollár bevételre tesz szert az olaj eladásából, Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint 2014 közepe óta dollármilliárdokat zsebelt be a terrorszervezet a „fekete aranyból”. Ez a bevételi forrás nem a legjelentősebb a szervezet számára, ugyanakkor bőven elegendő ahhoz, hogy finanszírozza tevékenységének nagy részét.

A szervezet nem csak öngyilkos merénylőket képez és tervezi meg harci tevékenységét, hanem kvázi államként működve szervezi a mindennapi életet az általa ellenőrzött területeken, az olaj kitermelésére és annak menedzselésére pedig mérnököket alkalmaz.

Az olajkereskedelem nagyban hozzájárul az Iszlám Állam fennmaradásához. Amellett, hogy a bevétel biztosítja számára a stabil anyagi hátteret, amely elengedhetetlen a kiképzéshez, utánpótláshoz, harcosainak fizetéséhez, propaganda kampányának fenntartásához és kiterjesztéséhez, egyfajta hatékonyságot is jelent számára, amennyiben az olaj biztosítja lakosságának alapszükségleteit is. 

A kérdés, hogy egy terrorszervezet, amelyet napjaink csaknem összes állama ellenségnek tekint, hogyan képes értékesíteni olaját, egyre inkább a reflektorfénybe került. Ki vásárolja meg? Milyen útvonalon halad? 

Már „bevett” vonalon halad az értékesítés

Az Iszlám Állam nem tesz más, mint kihasználja azokat a hálózatokat, amelyeket már évek óta működtetnek, leginkább Iraki Kurdisztán kormánya és különböző magánszemélyek. Irakban régóta kényes kérdés az olajbevételek megosztása és a Kurd Regionális Kormányzat sok esetben Bagdad tudta és jóváhagyása nélkül értékesíti a területén kitermelt olajat. 

E folyamatnak jól bevált útvonala alakult ki: a kurd olajat csempészeknek adják el, akik azt tovább viszik Törökországba egészen a ceyhani-i kikötőig, ahonnan számos irányba zajlik tovább az értékesítés, köztük Izrael felé is. A Financial Times szerint Izrael olajimportjának 75 százaléka Iraki Kurdisztánból Ceyhan-on át érkezik, amelynek egy része bizonyosan az Iszlám Államtól származik.

Ez a kérdés a kurd autonómia létrejötte óta rendkívül feszült helyzeteket eredményez a központi iraki kormány, az iraki kurdok, illetve Törökország között.

Az Iszlám Állam lényegében részben átvette a hálózat feletti irányítást. A fő kérdés ebben az esetben azonban az, hogy Törökországban mely cégek, magánszemélyek érdekeltségei veszik át az olajat? 

Az orosz vádak szerint a BMZ Group a legfőbb török közvetítő a folyamatban, amelynek egyik tulajdonosa nem más, mint Recep Tayyip Erdogan török elnök fia, Bilal Erdogan. Ez sem kizárt, ugyanakkor kétségtelen, hogy ennél jóval komplexebb folyamatról van szó. Egy rendkívül bonyolult, jól kiépített és évek óta működő hálózat felderítése és felszámolása, figyelembe véve, hogy mekkora összegek és milyen különböző érdekek forognak kockán, szinte lehetetlen feladatnak bizonyul. 

Az orosz harci gép Törökország általi lelövése helyezte ismét reflektorfénybe a kérdést. Moszkva az eset után nem habozott kijelenteni, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy Törökország vásárolja az ISIS olaját, majd Ankara sem ült tétlenül, megvádolva Oroszország legfőbb közel-keleti szövetségesét, az Aszad-rezsimet az olaj felvásárlásával. 

E retorikai szópárbajok a politika alapvető elemei. Nekünk elsősorban abból kell kiindulni, hogy „a kegyetlen valóság az, hogy a fekete piacok különböző árnyékemberek és partnereik rendkívül jól szervezett és kiterjedt hálózataként működnek, amelyben a résztvevőket kizárólag a pénz érdekli, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva olyan tényezőket, mint a nemzeti érdek, a vallás vagy bármilyen alapelv”, írja Carole Nakhle az al-Jazeera hasábjain.

Egy ilyen bonyolult rendszer felszámolása szinte lehetetlen. Részsikereket el lehet érni, de a teljes megsemmisítésnek kevés az esélye. A helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy az ISIS olaja nem csak korrupt és minél nagyobb összegeket bezsebelni akaró személyek és cégek számára fontos, hanem az Iszlám Állam uralma alatt élő millióknak is, akiknek az alapvető szükségletek kielégítéséhez elengedhetetlen a hozzáférés. 

Nem véletlen tehát, hogy az olaj jelentős részét szíriai és iraki helyiek veszik meg, akiket – amennyiben az Iszlám Állam valóban egy állam lenne és még több országra kiterjedne fennhatósága – kvázi üzletembereknek neveznénk. 

A szervezet jórészt ezekre a közvetítőkre támaszkodik az olajértékesítés folyamatában. Ahelyett, hogy saját tartálykocsikat működtetne, sokkal olcsóbb és egyszerűbb eladni a kitermelt olajat helyi „üzletembereknek”, akik esetlegesen még kisebb finomítókkal is rendelkeznek, és rajtuk keresztül bevételre szert tenni.

A Daily Beast szerint ez a felállás egy, a köz- és a magánszféra közti partnerségbe illeszthető, ahogyan ez sok esetben zajlik a Nyugaton is. Az Iszlám Állam a közszférát képviselve, kvázi nemzeti olajvállalatként ellenőrzi a területén található olajat, amelyet magánkereskedőknek ad el, akik továbbadják finomítókkal rendelkező személyeknek, akik eladják termékeiket a fogyasztóknak. Az Iszlám Állam tevékenysége ebben a folyamatban rendkívül limitált, ugyanakkor különböző mechanizmusokkal (pl. a kamionosok licenszei felett való rendelkezés vagy az útvonalak ellenőrzése révén) rajta tudja tartani szemét, illetve további bevételekre tesz szert az adók és különböző vámok beszedésének eredményeként.

Az ily módon útnak induló olaj pedig a szereplők széles skálájánál fellelhető. Köztük a „mérsékelt” szíriai lázadó erőknél is, különböző iraki fegyveres csoportoknál és még sorolhatnánk. A legfőbb kérdés talán az, hogy mekkora mennyiség vándorol az egyes szereplőkhöz. Természetesen ellentétes adatokat találhatunk: egyes helyeken az Aszad-rezsim a fő vásárló, másutt Törökország, attól függően, milyen érdektörekvések hajtják az adott szereplőt.

Megoldás?

Számos vélemény szerint az egyetlen megoldás a problémára az Iszlám Állam által ellenőrzött olajlétesítmények felszámolása. Ez azonban hosszú távon komoly következményekkel járhat, miután a szervezet esetleges felszámolását követően ismételten a lakosság szenvedne az alapvető szükségletek, illetve a bevételek hiánya miatt. 

Egy másik lehetőség az olajszállító teherautók megsemmisítése lehet. Carole Nakhle szerint azonban a civilek magas száma, a teherautók sokasága, illetve azon tény miatt, hogy ezek könnyebben pótolhatók, mint pl. a vezetékek és a tankerek, szinte ellehetetlenül a hálózat hatékony felszámolása. 

Összességében tehát nincs hatékony forgatókönyv, megoldás az ISIS olajértékesítésének felszámolására. Talán Törökország aktívabb szerepe csökkenthetné jelentőségét, amennyiben szigorúbban ellenőrizné szír és iraki határait. Ennek pedig ki kellene egészülnie egy példátlan nemzetközi összefogással, amelynek keretében a felek koordinálják katonai stratégiájukat, továbbá megosztják egymással hírszerzési információikat. Ez azonban egyelőre nem tűnik valós opciónak.