Hadat üzent az Iszlám Államnak az Egyesült Államok

  • Ashton Carter védelmi miniszter péntek este Washingtonban elhangzott beszédében bejelentette, hogy az Egyesült Államok fokozni akarja az Iszlám Állam elleni harcot.
  • Barack Obama elnök a jövő hét elején tárgyalásokat folytat a védelmi minisztérium illetékeseivel, hogy megvitassák a terrorszervezet elleni harc fokozásának lehetőségét Szíriában és Irakban.


Ismét hadat üzent az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek az Egyesült Államok.

Ashton Carter védelmi miniszter helyi idő szerint péntek este Washingtonban elhangzott beszédében bejelentette, hogy az Egyesült Államok fokozni akarja az IÁ terroristái elleni harcot.

„További lépéseket tervezünk abból a célból, hogy stratégiánkat megvalósítsuk, és mielőbb győzelmet arassunk az Iszlám Állam felett” – jelentette ki Carter, aki ugyanakkor ezzel kapcsolatban részleteket nem közölt.

Értesülések szerint Barack Obama elnök a jövő hét elején tárgyalásokat folytat a védelmi minisztérium illetékeseivel, hogy megvitassák a terrorszervezet elleni harc fokozásának lehetőségét Szíriában és Irakban. A tervek szerint ugyancsak a hét elején – hasonló célból – összeül az amerikai nemzetbiztonsági tanács is.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »