USA: Az ISIS olajának jelentős része Aszadhoz vándorol

  • Az Iszlám Állam az általa uralt szíriai és iraki területeken megszerzett olajból komoly bevételre tesz szert
  • Nagy kérdés, hogy egy terrorszervezet, hogyan képes értékesíteni a „fekete aranyat”.
  • A legtöbb magyarázat szerint Törökország az elsőszámú felvásárló, amely mellett az Aszad-rezsim és egyes „mérsékelt” szíriai csoportok, valamint irakiak is részesülnek az olajból.
  • Az amerikai pénzügyminisztérium egy vezető tisztségviselője szerint az olaj jelentős része Aszad-hoz vándorol

Az Iszlám Állam által kitermelt olaj jelentős része vándorolt a Bassár el-Aszad vezette szír rezsimhez, valamint Törökország is profitált belőle, állítja az amerikai pénzügyminisztérium egy vezető tisztségviselője. 

A dzsihadista szervezet olajkereskedelméről szóló részletes beszámolójában Adam Szubin elmondta, hogy az ISIS negyven millió dollár értékben értékesíti olaját havonta, amelyet kamionokkal szállítanak sok esetben végig a háború dúlta Szíria területén keresztül, adott esetben tovább is. 

„Az Iszlám Állam olajának jelentős részét az Aszad-rezsimnek adja el”, mondta Szubin Londonban. Hozzátette, „a két fél igyekszik megsemmisíteni a másikat, ennek ellenére dollármilliókat érő kereskedelmet folytatnak egymással.”

Szubin továbbá Törökországot is a szélsőséges szervezet olajának egyik fő vásárlójaként említi. „A legnagyobb mennyiség az Aszad által ellenőrzött területekre vándorol, ugyanakkor sokat az Iszlám Állam uralta helyeken belül használnak fel. Emellett az olaj kisebb részét a szíriai kurd tartományokban, illetve Törökországban is megvásárolják.”

Szubin elmondta azt is, hogy kétséges, hogy a negyven millió dollár havi bevétel jelentősen növelhető. Ugyanakkor hozzátette, hogy az ISIS létezése óta több mint ötszáz millió dollár bevételt zsebelt be az olaj eladásából. 

Az Egyesült Államok vezette koalíció és Oroszország is egyetértenek abban, hogy fel kell számolni az Iszlám Államot, amelyen belül prioritást képez a szervezet olajbevételeinek elvágása. Ugyanakkor e stratégia sem jelent azonnali sikert, miután az olaj csak a harmadik legfontosabb bevétele a szervezetnek, továbbá komoly negatív hosszútávú következményei lehetnek a szíriai, illetve iraki finomítók felszámolásának. 

Káply Mátyás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »