Lemondott az államfő szóvivője

Bejelentette kedden lemondását Tatiana Niculescu-Bran, Klaus Johannis államfő sajtószóvivője. Mint fogalmazott, a döntés közös megegyezés alapján született.

Lemondását azzal indokolta, hogy tavaly december és idén április közötti időszakban nem sikerült olyan kapcsolatot fenntartani a sajtó képviselőivel, amilyent szeretett volna. Tatiana Niculescu-Bran leszögezte, továbbra is támogatja Klaus Johannis elnök munkáját.

Tatiana Niculescu Bran a bukaresti bölcsészkaron végzett, és diplomát szerzett a brüsszeli sajtóintézetben is. Az újságíró 1995 és 2004 a BBC londoni román szerkesztőségében dolgozott, majd 2004 és 2008 között a BBC bukaresti irodáját vezette. Több nagy sikerű regény és színdarab szerzője.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »