Párizsi vérengzés: névtelen sírba temették az egyik merénylőt

Névtelen sírba temették a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap elleni iszlamista terrortámadást végrehajtó testvérpár idősebbik tagját, Said Kouachit.

A France TV szombati jelentése szerint a férfit előző éjjel hantolták el Reimsben. A televízió a Párizstól északkeletre fekvő település önkormányzatára hivatkozva adott hírt a temetésről. A rendőri felügyelet mellett tartott búcsúztatáson a család néhány tagja vett részt, a férfi felesége azonban távol maradt. Az önkormányzat nem közölte, hogy melyik tementőben nyugszik Said Kouachi.

A férfi két éve lakott Reimsben, így a település nem tagadhatta meg, hogy eltemessék. Azzal, hogy jeltelen sírba temették el, azt akarták megakadályozni, hogy a terrorista sírja fanatikusok zarándokhelyévé váljon.

Sajtóértesülések szerint a másik támadót, Chérif Kouachit is névtelen sírba fogják eltemetni a Párizstól északra fekvő Gennevilliers-ben, ahol feleségével élt.

A harmadik dzsihadista, Amedy Coulibaly családja még nem döntött a férfi temetéséről. Coulibaly a Charlie Hebdo elleni támadás másnapján lelőtt egy rendőrt, majd egy kóserboltban ejtett és ölt meg túszokat.

A múlt heti terrorista akciókban 17 ember halt meg.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »