Az OĽaNO elnöke szerint a Fico-kormány már ez év őszén előrehozott parlamenti választásokat tartana, hogy megszilárdítsa hatalmát, írja az Új Szó.
Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek főnöke, Igor Matovič úgy gondolja, hogy Robert Fico már idén parlamenti választásokat tartana. „Azzal fogja indokolni, hogy 2016 júniusában Szlovákia ül majd az Európai Tanács elnökségi székében, s felelőtlenség lenne, ha egy épp csak magát szétfutó kormány töltene be egy ilyen fontos pozíciót.” – magyarázta Matovič.
Az OĽaNO első embere szerint némely ellenzéki párt bedől ennek az indoklásnak, és támogatni fogják az idő előtti parlamenti választások javaslatát. „Úgy gondolom, hogy ez a Smernek nagyon is megfelelne, mert a 2016-os év kegyetlenebb lesz, ki kell egyenlítenie a számlákat. A Smer így fél évvel korábban befejezheti. Addig elindítanak egy, vagy két szociális csomagot, szétosztogatják az embereknek, amit csak lehet, azt hazudják majd, hogy ezért senkinek nem kell majd fizetnie, ráadásul megpróbálják elhitetni, hogy télen amúgy is nehéz kampányolni. Ez utóbbival meggyőznék a KDH-t és a Hidat, akik az előrehozott választások mellett szavaznak majd.” – vetítette előre Matovič.
Az ellenzéknek egy évre is szüksége van, míg megerősödik és alternatívát tud nyújtani a Smerrel szemben. „Ezt az időszakot meggyorsítani csak a Smernek, a Hídnak, a KDH-nak és a Sieťnek lehet érdeke. Másoknak az idő előtti választások nem felelnek majd meg.” – zárta mondandóját a parlamenti képviselő.