Juncker: az EU új terrorellenes javaslatokkal fog előállni

Egy új terrorizmus ellenes uniós program tervével fog előállni az Európai Bizottság a következő hetekben a szerdai párizsi vérengzés hatására – közölte Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület elnöke csütörtökön Rigában.

Juncker azt mondta, Európának reagálnia kell a tizenkét halálos áldozatot követelő terrorcselekményre, mert az „az együttélésünk módja elleni támadás volt”. Egyúttal azonban leszögezte azt is, „felmerül annak a veszélye, hogy a pillanat hevében túl sokat vagy túl keveset csinálunk”, így egyelőre túl korai lenne a beharangozott program részleteiről beszélni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a terrorizmus elleni harc tagállami jogkör, bár az együttműködést lehetne javítani e téren.

Megfigyelők szerint elsősorban az európai rendőri együttműködést szolgáló Europol erősítéséről és a tagállamok közti információ-megosztás javításáról lehet szó, különösképpen a légitársaságok utasainak adatait gyűjtő, úgynevezett PNR-rendszer kiépítéséről. A rendszer tervét több nyugat-európai tagállam erősen támogatja, ugyanakkor az Európai Parlament kételyekkel fogadta azt. Az Európai Bizottság még 2011-ben nyújtotta be a PNR-rendszer tervét, de a parlamenti ellenkezés miatt azóta sem jutott előrébb a projekt.

Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt hangoztatta, hogy a PNR-rendszer kiépítése „sürgős” feladat, különösen annak fényében, hogy sok európai fiatal utazik Szíriába és Irakba, hogy szélsőségesekhez csatlakozzon. A rendszerrel könnyebb lenne kiszűrni az ilyen potenciálisan veszélyes elemeket – mondta.

Mogherini egyúttal arra figyelmeztetett, hogy teljesen külön kell kezelni egymástól az iszlámot mint vallást és a terrorizmust. Azt is hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak együtt kell működnie a szélsőségesek által veszélyeztetett közel-keleti országokkal.

Szerdán évtizedek óta a legvéresebb terrorcselekményt követték el Franciaországban a Charlie Hebdo székháza ellen, a szemtanúk szerint magukat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjainak mondó fegyveresek tíz civillel – köztük nyolc újságíróval – és két rendőrrel végeztek. Az iszlamista jelszavakat kiáltozó szélsőségesek vélhetően a muzulmán fundamentalisták kigúnyolása miatt rontottak rá a lapra.

A lap egyik legutóbbi üzenetében a Közel-Keleten előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet vezetőjén, Abu Bakr al-Baghdadin gúnyolódott. A dzsihadista csoport korábban terrortámadással fenyegette meg Franciaországot, amiért Párizs részt vesz az IÁ elleni nemzetközi koalíció légi hadjáratában.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »