Az utolsó pillanatban menekült meg a holland kormány

Napokig kérdéses volt a holland végrehajtó hatalom sorsa, hiszen a szociáldemokraták kihátráltak a korábban beterjesztett betegbiztosítási reform mögül. A nagykoalíció akkora bajban volt, hogy Mark Rutte miniszterelnök nem tudott Brüsszelbe utazni az Európai Tanács ülésére.

A 2012-es előrehozott választások után sokáig stabilnak mutatkozott a Mark Rutte vezette holland kormánykoalíció, ugyanakkor a politikai rendszer törékenységét jól jelzi, hogy egy kényes kérdéskört érintő törvényjavaslat is belpolitikai káoszt idézhet elő. Hollandiában megszokott jelenség a koalíciókényszer, jellemzően kis pártok is mandátumhoz jutnak, a mindenkori végrehajtó hatalom megalakulása pedig kivétel nélkül kompromisszumkényszer eredménye. Ez 2012-ben sem volt másképp, hiszen emlékezetes, hogy miután Geert Wilders és a Szabadságpárt kihátrált a Rutte-kormány mögül, előrehozott választásokat kellett kiírni, melyek végkimenetelét egész Európa kíváncsian figyelte.

A gazdasági válság okozta feszültségek, illetve az egyre szaporodó unióellenes kritikák közepette sokan borítékolhatónak tartották az euroszkeptikus Geert Wilders győzelmét, ugyanakkor a korai találgatások nem igazolódtak be. A választások nagy nyertese ismét Mark Rutte lett, aki az uniópárti politikát vitte sikerre Hollandiában, személyében pedig sokáig Angela Merkel egyik fő európai szövetségesét tisztelhettük. A kormányalakítás a magabiztos győzelem ellenére nem volt zökkenőmentes, hosszas tárgyalások után végül a PvdA (Munkáspárt) lett a Rutte vezette Szabad Demokrata Néppárt koalíciós partnere. Az Európa-politika szempontjából gyümölcsöző volt a két párt együttműködése, hiszen Hollandia sokáig konstruktív módon próbálta befolyásolni az Európai Unió jövőjét, elég csak a válságkezelési mechanizmusokban betöltött szerepre, vagy a Rutte által kezdeményezett szubszidiaritás-felülvizsgálatra gondolni.

A Rutte-kormány lendülete úgy tűnik 2014-ig tartott, hiszen napok óta az egészségügyi reform körüli vita tartja lázban a kabinetet, s igencsak kérdéses hogy egyáltalán újévig kitart-e a nagykoalíció. A problémák persze nem újkeletűek, már a költségvetési tervezet bemutatásakor rezgett a léc az újabb megszorító intézkedések következtében, azonban a betegbiztosítás kérdése végképp megosztotta a kormánytagokat. A reformtervezet értelmében a betegek többé nem választhatnak szabadon kórházat a gyógykezelésükre, hanem csak azok a klinikák fognak rendelkezésükre állni, amelyekkel egészségbiztosítójuknak szerződése van. A kormány eredeti tervei alapján a változtatásokkal mintegy másfél milliárd eurót lehetne spórolni, azonban a nyilvánvaló megtakarítási célokkal ellentétben a szociáldemokraták szenátorai elutasították a javaslatot. A baloldali érvelés szerint a tervezet túl nagy felelősséget ruház az egészségbiztosítókra, arról a nyilvánvaló tényről nem is beszélve, hogy sérti a választás szabadságát, ami a Munkáspárt szenátorai szerint abszolút kell legyen.

A vitás törvényjavaslat következtében napokig nem lehetett tudni mi is lesz a végrehajtó hatalom sorsa, maga Mark Rutte miniszterelnök sem tudott Brüsszelbe utazni az Európai Tanács ülésére, hiszen épp kormánya megmentésén fáradozott. A válságkezelés úgy tűnik hatékony volt, hiszen a legújabb kormányközlemény szerint ilyen formában nem lehet elfogadtatni a tervezetet, így az a jövőben átdolgozásra fog kerülni. A Munkáspárt tehát egyelőre lépéselőnyben van az egészségügyi reform kapcsán, ugyanakkor nem lehet tudni mennyi ideig működőképes ez az állandó kompromisszumkényszer. A törvényhozás sokszínűsége bár régóta meghatározza a politikumot, ilyen politikai garnitúra mellett a holland állam kormányozhatósága egyre inkább megkérdőjeleződik.