A kormányon lévő Siumut párt nyerte az előző napi előrehozott választásokat a belpolitikai válságba süllyedt Grönlandon a szombat reggel nyilvánosságra hozott végleges eredmények szerint.
Az előző miniszterelnök sikkasztási botránya miatt megtépázott hírnevű szociáldemokrata Siumut párt hajszálnyival, a szavazatok 34,3 százalékával nyerte meg a választást a voksok 33,2 százalékát begyűjtő Inuit Ataqatigiit nevű, szélsőbaloldali tömörülés előtt – tudatta a választási bizottság.
A győztes pártnak mindazonáltal koalíciós partnerekre lesz szüksége a kormányzáshoz.
A Dánia külbirtokaként autonómiát élvező, mindössze 57 ezer lakosú északi szigetóriáson azután bontakozott ki belpolitikai válság, hogy a törvényhozás egyik vizsgálóbizottsága október elején közzétette, Aleqa Hammond kormányfő 2013 áprilisában közpénzből finanszírozott családi utazásokat mintegy 106 ezer dán korona (mintegy 4,3 millió forint) értékben. Az ügy általános felháborodást keltett, s korábban nem tapasztalt politikai káoszhoz vezetett a gyéren lakott országban. Először a grönlandi kormány négy minisztere, majd a miniszterelnök is bejelentette lemondását.
A 47 éves Hammond személyében tavaly első ízben választottak a grönlandiak női miniszterelnököt. A szociáldemokraták 2013 márciusában azzal az ígérettel nyerték meg a voksolást, hogy a bányaipar fejlesztésével élénkítik a gazdaságot, és megpróbálnak nagyobb függetlenséget biztosítani az északi országnak.
Grönland 2,1 millió négyzetkilométer kiterjedésű hatalmas, nagyrészt önállóan igazgatott sziget, Dánia csupán a kül- és biztonságpolitikai ügyeket ellenőrzi. A lakosság zöme a sziget délnyugati részében él. Koppenhága évente 3,6 milliárd dán koronával segíti a grönlandi gazdaságot.
Kitekintő / MTI