A liberálisok szerint jól döntött a magyar párt

Természetes és bölcs döntésnek nevezte csütörtökön a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője a Szövetségi Állandó Tanács aznapi határozatát, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormányból.

Az Agerpresnek nyilatkozó Alina Gorghiu emlékeztetett arra, hogy a romániai magyarok nagy többsége Klaus Johannisra szavazott az államfőválasztáson. „Ez erős jelzés volt arra, hogy az RMDSZ hagyja ott Victor Pontáékat” – magyarázta.

A szóvivő elmondta, a PNL legközelebbi vezetőségi ülésén elemzik majd az RMDSZ döntésének lehetséges következményeit. A demokrata liberális Cezar Predához hasonlóan utalt arra, hogy ellenzéki összefogással meg kell buktatni a kormányt.  Szerinte a bizalmatlansági indítványt már a tavaszi ülésszak kezdetén, februárban be lehet majd nyújtani a parlamentben.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »