Renzi is Pontát támogatja

A Olaszországban élő románok érdekeit is szolgálná és számos közös európai projekt megvalósítását segítené, ha Victor Ponta kormányfőt választanák meg vasárnap Románia következő elnökévé – jelentette ki Matteo Renzi olasz kormányfő, a balközép Demokrata Párt (PD) elnöke csütörtökön Bukarestben.

Az olasz miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában Pontával közösen tartott sajtóértekezletén támogatásáról biztosította a román baloldal államfőjelöltjét, aki vasárnap a jobbközép pártok által támogatott Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel mérkőzik meg, hogy Románia elnöke lehessen a következő öt évben.

Renzi barátjának nevezte Pontát, és kifejezte meggyőződését, hogy vele és az unió többi vezetőjével közösen sikerül megváltoztatni Európát, egy erősebb, ugyanakkor a polgárokhoz közelebb álló Európát építeni.

Az olasz kormányfő az egyik román hírtelevízió választási műsorába is elkísérte Pontát, ahol rámutatott: a román állampolgároknak olyan elnököt kell választaniuk, aki nemcsak országa, hanem a közös Európa felemelkedését is segíti. Senki sem szólhat bele kívülről, hogyan alakítsák országuk jövőjét a románok, de Victor Ponta tudja, mit kell tennie – tette hozzá.

Ponta köszönetet mondott azért, hogy az olasz kormány „korrekt” módon viszonyul az Olaszországban élő – több mint egymilliós – román közösséghez.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »