Későn jött Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter menesztése. Tomáš Szalay, az Egészségpolitikai Intézet (HPI) elemzője szerint, ha a tétlensége miatt menesztette volna Robert Fico miniszterelnök az egészségügyi tárca vezetőjét, az helyénvaló lett volna, a pöstyéni kórház túlárazott CT berendezését azonban csak áloknak tartja, írja az Új Szó. „A miniszterelnök ezzel a lépésével megmutatta, hogy a közelgő választások előtt meg akar szabadulni népszerűtlen minisztereitől. Ezzel bírálói egy részét is elhallgattatja. Most meg akarja mutatni, hogy a sajátjai között is rendet tud tenni, és felelősségre tudja vonni az embereket” – mondta. Ján Baránek politikai elemző szerint a kormányfő ezzel a lépésével egyértelműen elkezdte a választási kampányt. Szerinte azonban érdemes figyelni a botrányos ügy további fejleményeit is, mivel Zvolenská, és Renáta Zmajkovičová menesztése kevés. Abban Baránek és Szalay is egyetértett, hogy a távozó tárcavezető nem törte össze magát a nagy munkában. Nem sikerült tető alá hoznia az egy egészségbiztosítós rendszert, és az e-Health elektronikus betegnyilvántartó rendszert sem.
botrány egészségügy Fico Kárpát-medence kormány Smer Szlovákia
Friss hírek
Az USA-ban már nem jelent veszélyt az infláció
Júniusban az Egyesült Államokban öthavi mélypontra mérséklődtek a fogyasztók inflációs várakozásai a Federal Reserve New York-i részlege által készített Survey Of Consumer Expectations havi felmérésének adatai szerint.
Read More »Az EU-nak fel kell számolnia függőségét mind a védelem, mind az energia területén
Az EU szorosan együttműködik az amerikai kormánnyal a kereskedelmi megállapodás érdekében, de ragaszkodik az elveihez, és megvédi érdekeit - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.
Read More »A globális minimumadó mégsem lesz annyira globális
A legfrissebb politikai megegyezések alapján az amerikai vállalatcsoportok kikerülhetnek a globális minimumadó hatálya alól, illetve mentességet kaphatnak a szabályok alkalmazása alól.
Read More »Hogyan válassz tetőfedő trapézlemezt? (x)
Az építkezések során a tetőfedés elengedhetetlen része a tervezésnek, hiszen a megfelelő anyag megválasztása hosszú távú költségcsökkentést eredményezhet.
Read More »Az esti pihenés fontossága: hogyan biztosíts pihentető alvást minden éjszaka? (x)
Mindenkinek vannak rossz éjszakái, de mi okozza, hogy sokszor nem tudunk elaludni? A válasz gyakran az esti szokásainkban rejlik.
Read More »Amerikai vállalatokkal gyárt majd közösen drónokat Ukrajna
Több amerikai vállalattal írt alá megállapodást Ukrajna közös dróngyártásról, beleértve elfogó drónok előállítását is - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön, dániai látogatása során.
Read More »