Európa is beszáll az olasz menekültmentésbe

Triton néven új nagyszabású európai humanitárius akció indul szombattól a Földközi-tengeren, amely támogatást kíván nyújtani az olasz hatóságoknak a vízen érkező menekültek felkutatásában és mentésében. A Frontex által irányított művelet azonban nem hatol be olyan mélyen a nemzetközi vizekre és csak harmada annyi pénzből gazdálkodik, mint az egy éve indult Mare Nostrum, ami máris aggodalmat kelt az emberi jogi szervezetek körében.

Közleményben üdvözölte pénteken a Triton művelet november elsejei startját Cecilia Malmström, az EU belügyi és menekültpolitikai biztosa. A Délről a tengeren érkező menekültek áradatával küzdő Olaszország kérésére induló művelet – amihez 21 uniós tagállam járul hozzá emberi és technikai erőforrásokkal – az olasz hatóságok erőfeszítéseit hivatott kiegészíteni és Európa szolidaritását kifejezni.

„Meggyőződésem, hogy a legnagyobb tengeri művelet, aminek a Frontex (a külső határok felügyeletéért felelős uniós ügynökség) a koordinációját valaha is ellátta, segíteni fog emberi életek megmentésében a tengeren és hozzá fog járulni az olasz humanitárius erőfeszítésekhez” – jelentette ki a belügyi biztos.

Malmström és más EU-források is hangsúlyozták, hogy a Tritonnak nem feladata, hogy az egy éve az olasz hatóságok által a Földközi-tengeren elindított Mare Nostrum humanitárius mentőakció helyére lépjen. A négy repülőgépet, 1 helikoptert, 7 járőrhajót és 65 fős személyzetet hadrendbe állító Frontex művelet célja, hogy technikai támogatást nyújtson az olasz hatóságoknak a külső határok felülvigyázásában, aminek szakértők szerint esetenkénti és szükségszerű velejárója lesz a tengeren Európa felé tartó menekültek felkutatása és életük megmentése.

Brüsszelben hangsúlyozzák, hogy a Triton belépése nem menti fel az olasz hatóságokat nemzetközi és európai kötelezettségeik alól. Elvileg tehát az olasz parti őrségnek és a haditengerészetnek ugyanúgy kellene eljárnia, mintha nem kapna uniós segítséget. De, hogy a jövőben is ez lesz-e a helyzet, azt illetően számos kétely van. Cecilia Malmström is elismerte, hogy az egy éve elindított, az olasz büdzsének havonta 9 millió euróba kerülő Mare Nostrum jövője kizárólag Róma döntésétől függ, ám leállítása esetén a Triton mindenesetre nem tudná betölteni az így keletkező űrt.

A Frontex által biztosított akció költségvetése ugyanis havonta nem csak 2,9 millió euró (tehát a Mare Nostrum büdzséjének a harmada lesz), de a Triton által lefedett földrajzi terület is kisebb lesz, mint az olasz humanitárius akcióé. A megállapodás értelmében a Triton illetékessége 30 tengeri mérföldre terjed majd ki, vagyis 18 kilométerrel nyújtózkodik majd túl az olasz felségvizeken. A repülők, az egyelőre egy helikopter és a járőrhajók a Líbia felől Lampeduza szigete és Szicília felé tartó, illetve az Egyiptom felől érkező menekültekkel megrakott úszó alkalmatosságokat próbálja majd lokalizálni és jelezni az olasz hatóságoknak.

„Az akció nem az Európába tartó migránsok feltartóztatásáról szól, és a Genfi Konvenció értelmében a menekültek visszafordítására sincs lehetőség” – reagált egy uniós forrás azokra a többek között az Amnesty International által megfogalmazott vádakra, miszerint a művelet célja a Földközi-tenger középső medencéjében a menekültek áradatának a feltartóztatása lenne. „A Triton művelet egyértelmű jele annak, hogy az EU-tagállamok továbbra is előnyben részesítik a határok védelmét az emberek védelmével szemben” – vélekedett Nicolas J. Beger, az AI európai irodájának vezetője.

Az Amnesty igazgatója szerint az új akció középpontjában egyértelműen a határőrizeti funkció áll, ami azt jelenti, hogy a menekültek felkutatása és az életek megmentése nem lesz a fókuszában. Ehelyett a partvidéken való járőrözésre koncentrál majd és csak akkor veszi gondjaiba majd a menekülteket, ha azok partot értek. Ráadásul – állítja az emberi jogi szervezet – a Triton a Mare Nostrumtól eltérően nem megy majd olyan mélyen a nemzetközi vizekre, ahol a legtöbb emberi tragédia történik.

Abban az Európai Bizottság és az Amnesty is egyetért, hogy a Triton nem helyettesítheti az elmúlt egy év alatt több mint 155 ezer emberéletet megmentő Mare Nostrum műveletet, amelyet az olasz haditengerészet főparancsnokságáról irányítanak.

Az olasz kormány tavaly ősszel indította el a „Mi tengerünk” fantázianevű tengeri mentőakciót, miután október elején a földközi-tengeri Lampeduza szigeténél 366 Afrikából útra kelő menekült fulladt a tengerbe.

A Földközi-tengeren útra kelő menekültek tényleges számát még csak megbecsülni sem lehet, tekintettel arra, hogy a tapasztalatok szerint minden tíz bevándorlókat szállító csónakból csak egy éri el biztonságban Európát – hívta fel még júliusban brüsszeli tudósítókkal találkozva a figyelmet az olasz haditengerészet Róma melletti bázisán Alessandro Foffi altengernagy, a haditengerészet főparancsnoka.

Foffi altengernagy szerint ugyanakkor az összehangolt és koncentrált, légi, tengerészeti és szárazföldi műveletnek és a jobb felderítésnek köszönhetően a hatóságoknak a Líbiából induló „szállítmányok” közül tízből kilencről tudomásuk van, míg néhány évvel ezelőtt éppen fordított volt a helyzet. Líbia azonban a kialakult hatalmi vákuumban jóformán semmit sem tesz a megelőzés érdekében, az olasz flotta pedig csak akkor mehet be a líbiai felségvizekre, ha konkrétan életek megmentéséről van szó.

A főparancsnok akkor elmondta, hogy az akció a haditengerészet anyagi eszközeinek a 35 százalékát köti le, és a pénzt a kiképzés és a gyakorlatozás rovására kell előteremteni. Róma ezért több segítséget kért az EU-tól, elsősorban annak külső határőrizeti ügynökségétől, a Frontextől. Ennek az eredményeként startol most el november 1-jén a Triton művelet.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »