Brazília: Rousseff komoly kihívások előtt áll

Október elején tartották az elnökválasztások első fordulóját Brazíliában, amely nem hozott végleges eredményt. A második forduló vasárnap zajlott, ahol minimális különbséggel ugyan, de nyert a Munkáspárt színeiben induló jelenlegi elnök, Dilma Rousseff. Brazília első női elnökének 2019 januárjáig tartó mandátuma alatt az előrejelzések szerint komoly kihívásokkal kell majd szembenéznie.

A vasárnapi második forduló szoros eredménnyel zárult: Dilma Rousseff a szavazatok 51,6 százalékát, míg ellenfele a szociáldemokrata Aécio Neves a voksok 48,4 százalékát tudhatta magáénak. A választások igazolták, hogy az ország társadalmilag és földrajzilag is rendkívül megosztott.

Amíg Rousseff szavazóbázisához inkább a kevésbé fejlett északi államok alacsonyabb jövedelmű lakossága tartozik, addig Neves támogatói inkább a magasabb bevétellel rendelkező, fejlettebb déli régiók polgárai. Rousseffnek második elnöki mandátuma alatt nehéz dolga lesz, ugyanis a társadalom, – melynek jelentős hányada nem támogatja az általa képviselt politikát -, változást akar, valamint a gazdaság is komoly problémákkal küzd.

Dilma elnökségének első időszaka negatív mutatókkal zárult: lassul a gazdaság, magas az infláció, jelentősen csökkent a fogyasztás, illetve a befektetések is visszaestek.  Az előrejelzések szerint a helyzet súlyosbodni fog, 2015-ben már nemcsak az iparban, hanem a szolgáltatási szektorban is növekedni fog a munkanélküliség, nem kétséges, hogy Brazíliára nehéz idők várnak.

Rousseff újraválasztására a pénzpiacok is negatívan reagáltak: Latin-Amerika legnagyobb részvénypiacán, a Sao Pauló-i tőzsdén a vasárnapi választások után hat százalékos visszaesés történt. Az elnök változást ígért, gazdasági és politikai reformokat jelentett be, ez ideiglenesen megnyugtatta a piacokat. Dilma a reformokat a brazil társadalom lehető legszélesebb körének támogatásával kívánja végrehajtani, célja, hogy párbeszédet alakítson ki a politikai, gazdasági, valamint a civil szektor között.

Ami a gazdasági reformokat illeti, az elsődleges célok közé tartozik a munkahelyteremtés, a béremelés, valamint az infláció csökkentése. A 2013-as év tüntetéshulláma óta Dilma támogatja a politikai reformot is, melynek keretén belül csökkenne a brazil politikai pártok száma. Jelenleg összesen 32 párt működik az országban, melyek közül 28 fogja képviseltetni magát a parlamentben a következő időszak alatt. A politikai reformmal kapcsolatban Rousseff a társadalom véleményét népszavazáson keresztül kívánja kikérni, a parlament azonban ezt nem támogatja.

Az elnök előtt álló másik komoly kihívás a Petrobras brazil állami olajvállalattal kapcsolatos korrupciós botrány kivizsgálása, amely szeptemberben nagy port kavart az országban, és egy ideig jelentősen visszavetette Dilma népszerűségét.

Október a választások hónapja volt Latin-Amerikában, ugyanis Brazílián kívül Bolíviában és Uruguayban is most zajlottak az elnökválasztások. Dilma Rousseff újraválasztásával újabb baloldali győzelem született a térségben, miután Bolíviában Evo Morales, az uruguayi elnökválasztások első fordulójában pedig Tabaré Vázquez győzedelmeskedett. 

Gumhert Dóra

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »