Még a logóját is lopta az ellenzéki párt

Ismét plágiumügybe keveredett Elena Udrea neve. A gyanú szerint az általa vezetett Népi Mozgalom Párt logóját lekoppintották egy moldovai pártéról.

Négy évvel ezelőtt nagy port kavart, hogy az Elena Udrea vezette turisztikai minisztérium Romániát népszerűsítő kampányának logója kísértetiesen hasonlított egy brit szállítási vállalat logójára. Most pedig az derül ki, hogy a politikus által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP) logóját egy moldovai politikai szervezet „almája” ihlethette.

Alexandru Oleinic, a moldovai PPRM elnöke Kisinyovban sajtótájékoztatón határolódott el Udrea pártjától. Elmondta, az almát, mint a párt szimbolumát 2013 februárjától használják, amikor még a romániai PMP nem is létezett. Elena Udrea pártját 2013. május 18-án jegyezték be.

A Ziaruldeiasi.ro információi szerint Oleinic a sajtótájékoztatón azt is hangoztatta, hogy pártja számára hátrány a lógok hasonlósága miatti képzettársítás a PMP-vel. „Mi a politikai élet radikális változásáért küzdünk, míg Elena  Udrea asszony Romániában az aktuális politika folytatása mellett kampányol” – mondta a sajtótájékoztatón a moldovai politikus.

A képeket itt nézheti meg.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek