Merkel és Putyin a gázról tárgyalt

Az ukrajnai gáztárgyalásokról egyeztetett telefonon Merkel és Putyin.

A gáztárgyalások legutóbbi, kedden Brüsszelben tartott fordulója nem hozott kézzelfogható eredményt. Szergej Kuprijanov, a Gazprom orosz gázipari vállalat képviselője úgy nyilatkozott akkor, hogy „szünetet iktattak be”. Néhány nappal korábban a milánói Európa-Ázsia csúcstalálkozón Vlagyimír Putyin és Petro Porosenko ukrán elnök megállapodott az Ukrajnának szánt orosz gáz árának ideiglenes, 385 dolláros árában, amely kizárólag a téli időszakra vonatkozik. 

A Kreml közleménye szerint a Merkellel folytatott telefonbeszélgetésben Putyin az ukrán válság rendezése szempontjából legfontosabb feladatnak nevezte a harcok „tényleges” megszüntetését Délkelet-Ukrajnában, a biztonság szavatolását a szembenállókat elválasztó vonal mentén, valamint a sürgős humanitárius segítségnyújtást. 

Mindkét fél szükségesnek tartotta, hogy ismét összeüljön a válság rendezésével foglalkozó kontaktcsoport, amely többször ülésezett már Minszkben, és szeptember elején tető alá hozta a tűzszüneti megállapodást, amelyet azonban napi rendszerességgel megsértenek a szembenálló felek, egymást okolva emiatt. A telefonbeszélgetés a múlt heti Európa-Ázsia csúcstalálkozó alkalmával folytatott, az ukrán helyzetnek szentelt párbeszéd folytatása volt.  

A Kreml tájékoztatása szerint a felek abban is megállapodtak, hogy fokozzák közös erőfeszítéseiket az afrikai ebolajárvány elterjedésének megakadályozása érdekében.

MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »